Átadták a pedagógus szolgálati emlékérmeket


2010-06-04 20:14:31  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Átadták a pedagógus szolgálati emlékérmeket főképe
Délután négy órakor – rendkívüli módon – a pedagógus szolgálati emlékérmek átadásával kezdődött a városi Pedagógusnap a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában. Az áradások okozta veszélyhelyzet miatt dr. Kovács Zoltán polgármester nem tudott jelen lenni a rendezvényen, így a kitüntetéseket dr. Áldozó Tamás alpolgármester adta át a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak, ám a ceremónia után ő is távozott.
A városi Pedagógusnap alkalmából szolgálati emlékéremmel tüntették ki Katona Györgyöt, a Balla Róbert Téri Általános Iskola tanarát, Tóth Imréné logopédust, az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola pedagógusát, Molnár Andrást és Völfinger Sándort, a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanárait valamint két óvodapedagógust, Elek Istvánnét és Varga Klárát.
A rendezvényen résztvevő pedagógusoknak a Tarczy Lajos Általános Iskola tanulói műsorral kedveskedtek, majd Kovács Dániel, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma igazgatója mondott köszöntőbeszédet. Az esemény rendkívüli jellege itt is megmutatkozott, hiszen az igazgató beszédét 16 óra 32 perckor a történelmi egyházak összes templomából érkező harangszó és egyperces néma felállás törte meg, emlékezve a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójára. Kovács Dániel beszédében azt hangsúlyozta, a pedagógus hisz abban, hogy az embereket az eddiginél különbbé lehet nevelni, és az eddiginél többre lehet tanítani.
A városi Pedagógusnap állófogadással ért véget.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!