Pedagógusokat köszöntöttek, szolgálati emlékérmeket adtak át


2019-05-31 21:09:34  | cikk: HuHa  | 


Pedagógusokat köszöntöttek, szolgálati emlékérmeket adtak át főképe
Pápa Város Önkormányzata, a Pápai Tankerületi Központ és a Pápai Szakképzési Centrum közös ünnepségen köszöntötte ma délután a pedagógusokat. A Petőfi Sándor Gimnázium aulájában tartott ünnepségen Petőfis diákok adtak zenés-verses műsort pedagógusnap alkalmából, majd Németh Zsolt, a Türr István Gimnázium intézményvezetője mondott beszédet.
Petőfis diákok műsorral köszöntötték a pedagógusokat

Köszöntője elején dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetest idézte: A nevelő munkája olyan, mint a kertészé. A palántát a szülők hozzák. Az iskola másra nem vállalkozhat, csak arra, hogy felnöveszti a palántát. Megmunkálja a földet körülötte. Ösztönzi, hogy gyökerei táplálékot kapjanak. Félretolja, lenyesi a környezetéből mindazt, ami meggátolná, hogy a növekedéshez elengedhetetlenül szükséges fény elérjen hozzá. Olykor meg, ha erős a szél, a felnövekvő hajtást karóhoz köti, hogy derékba ne roppanjon. S egy idő után elveszi mellőle a karót - s ettől kezdve aggódva figyeli, most már távolabbról: vajon olyanná nőtt-e fel, amilyennek szerették volna. A hajtásból más felnőni nem fog, csak az, amit a szülők ültettek. De hogy majd önállóan is megkapaszkodjék, hogy egyenes törzzsel álljon, hogy megnyugtató, életet sugárzó legyen: felelős érte, aki ösztönöz, aki kertészkedik, aki a csenevésznek látszó hajtásra esetleg tápsót is tesz.
A pápai járás oktató-nevelő intézményeiből hívtak vendégeket az ünnepre

Pedagógusként úgy fogalmazott, kevés olyan hivatás létezik, mint az övék, ahol annyi kudarc, olykor hiábavalónak tűnő erőfeszítés, de ugyanakkor számtalan siker, kellemes meglepetés éri az embert, ugyanakkor a munka valódi hasznát gyakran csak évek, évtizedek múlva láthatják meg.
-A pedagógus igyekszik felfedezni és kibontakoztatni a tanítványaiban lakozó tehetséget, a tudásán és tapasztalatán keresztül útmutatást ad, segít az élet különböző területein való boldogulásban.
Németh Zsolt mondott beszédet az ünnepségen

Hangsúlyozta, a pedagógus tanítványainak példaképe, aki munkájával, ismereteivel, példamutatásával, emberségével alakítja és irányítja sorsukat. Emlékeztetett, diákként a mai pedagógusok sem elsősorban a tanítási órákon használt módszerekre és technikákra emlékeznek, hanem a meghatározó tanáregyéniségekre. Sokszor azért szerettek meg egy tantárgyat, mert a pedagógus személyisége, ösztönzése volt az, ami megragadta és későbbi pályaválasztásukra, életútjukra hatással volt. Németh Zsolt a pedagógusi pályát a színház világához hasonlította, ahol a tanárok napi 6-8 órát a színpadon töltenek és a világ legkritikusabb közönsége előtt játszanak. A hallgatóság és a díszlet folyton változik, mindig új generációkkal találkoznak, akik más módszereket igényelnek, ez pedig állandó fejlődést, megújulást igényel, ehhez pedig folyamatosan tanulnia kell a pedagógusoknak is. A nyugállományba vonuló kollégáknak békét, boldogságot, egészségben eltöltött éveket kívánt.
A nyugdíjba vonuló pedagógusokat külön is köszöntötték

-Ha most visszatekintenek az idáig eltelt életpályára, akkor örömteli dolgot tapasztalhatnak. Azt láthatják, hogy sok-sok szív őrzi mindazt a kincset, melyet munkájukkal az évtizedek során megteremtettek.
Beszéde végén úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy az iskolákra az alma mater kifejezést használják, melynek jelentése, a tápláló, a jóságos, a szerető anya.
-Az iskola szellemi otthon, ahol tanító, tanár és diák együtt dolgozik azon, hogy mindenki megtanuljon tanulni, hogy mindenki megtapasztalhassa az önálló, sikeres munka örömét, hogy megtanulja szeretni, amit csinál. Ehhez a nehéz, de nemes és mindennél előbbre való feladathoz kívánok Önöknek sok érdeklődő, kíváncsi, olykor engedetlen, rosszalkodó tanítványt!
Egyházi Andrea tankerületi igazgató adta át a szolgálati emlékérmeket a Pápa környéki iskolák pedagógusainak

A pedagógusnapi ünnepségen a nyugállományba vonuló tanároknak, tanítóknak, óvodapedagógusoknak is köszönetet mondtak, a járás intézményeiből tizenheten vehettek át pedagógus szolgálati emlékérmet. A Pápa környéki iskolák pedagógusait Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója emlékéremmel, virággal és emlékplakettel köszöntötte.
A pápai iskolákból nyugdíjba vonulókat Egyházi Andrea igazgató és Unger Tamás alpolgármester köszöntötte

A pápai oktatási intézményekben dolgozó, nyugdíjba vonulóknak a tankerületi igazgató és Unger Tamás alpolgármester adta át az emlékérmet, virágot és emlékplakettet, a Pápai Szakképzési Centrum tanárait pedig Berta Ildikó, a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumának tagintézmény-vezetője és az alpolgármester köszöntötte pedagógus szolgálati emlékéremmel és virággal.
Kolonics Józsefné (középen) elismerő oklevelet is átvehetett

Szolgálati emlékérmet és kiemelkedő szakmai tevékenységet elismerő oklevelet vehetett át a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pápai Tagintézményének egyik dolgozója nyugdíjba vonulása alkalmából, őt Hegyiné Mráz Erika igazgató és Unger Tamás alpolgármester köszöntötte, a nyugállományba vonuló óvodapedagógusoknak pedig az alpolgármester köszönte meg munkájukat.
A PSZC tanárainak Berta Ildikó tagintézmény-vezető és Unger Tamás mondott köszönetet

A szolgálati emlékérmes tanárok között köszöntötték Tima Lászlót, aki az előző tanév végén búcsúzott a katedrától. A pedagógus a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola műszaki tanári szakán végzett 1977-ben, majd 1997-ben matematikatanári oklevelet szerzett a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. Tanári pályáját Ajkán kezdte, Pápára az Acsády Ignác Szakképző Iskolába 1982-ben került programozóként, majd 1984-től műszaki tanárként dolgozott. Méltatásában elhangzott, több évtizedes pályáján rengeteg tanulót oktatott, emberi tulajdonságai, szakmai tudása feltétlen tiszteletet ébresztett diákjaiban, az általa felkészített tanulók rendre kiváló eredményeket értek el a szakmai versenyeken. A 2016/2017-es tanévben az iskola diákjainak szavazata alapján az intézmény legnépszerűbb tanára lett. Imponáló, magabiztos tudása, közérthető, humoros előadásmódja életre szóló élményeket adott tanítványainak, de kollégái is tisztelték, kedvelték.
Tima László kellemes emlékeket idézett fel pedagógusi munkájából

-Először talán motivált a nyári szünet, ami nem volt egy utolsó szempont - mesélte mosolyogva, majd hozzátette - voltak olyan tanáraim, akik irányt mutattak. Voltak negatív példák, és úgy gondoltam, megpróbálom jobban csinálni, de voltak, akik pozitívan ösztönöztek. Anyagilag biztosan többet értem volna el mérnökként, de a gyerekektől annyi pluszt kaptam, ami mindig tovább lendített, és ami miatt megérte.
Tima László sokáig tanított mechanikát, gépelemeket, géptant, műszaki rajzot, matematikát, mellette pedig szakmai tárgyakat oktatott vízvezeték-szerelőknek, mezőgép-szerelőknek, könnyűszerkezet lakatosoknak, géplakatosoknak, esztergályosoknak, gépész-, gáz- és faipari technikusoknak. Pedagógusi évei alatt ezernél is több diákot tanított. Meghatódva emlékezett vissza arra, hogy az intézmény legnépszerűbb tanárának választották néhány évvel ezelőtt. Mint mondta, nagyon felemelő érzés volt.
-Annak ellenére, hogy kemény, szigorú voltam, nem kaptam negatív visszajelzéseket. Ez nagyon felemelő érzés, a pedagógust ez élteti.
Tima László arról is mesélt, nyugdíjasként sokat barkácsol, kertészkedik, elvégzi a ház körüli munkákat, ma is tevékenyen telnek napjai.

Az ünnepség végén az önkormányzat vendégségre várta a meghívottakat.

Képek:

Pedagógus szolgálati emlékérmet vehetett át:

-a Pápateszéri Általános Iskolából Szalczerné Radics Anna
-a Csóthi Géza Általános Iskolából Udvardi Imréné
-az Ihász Gábor Általános Iskolából Zsédenyi Anna
-a Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolából Szita Gabriella
-a Tarczy Lajos Általános Iskolából Ásványi Lászlóné és Mészáros Zita
-a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolából Bolláné Cseh Gabriella
-a Vajda Márta Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből Badics Józsefné, Dr. Sabján Dénesné és Persaits Lászlóné
-a Pápai Petőfi Sándor Gimnáziumból a közelmúltban elhunyt Dr. Nagyné Benkovics Márta
-a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolájából Bartalisné Korcsmáros Katalin, Pető Attiláné és Tima László

-a Pápai Városi Óvodákból Herman Józsefné és Varga Zoltánné

-Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és kiemelkedő szakmai tevékenységet elismerő oklevelet vehetett át a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pápai Tagintézményéből Kolonics Józsefné
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!