Készül a csomópont


2019-05-29 20:53:48  | cikk: HuHa  | 


Készül a csomópont főképe
A Korvin utca-Bástya utca kereszteződésének teljes átépítése zajlik ezekben a hetekben a Korvin utcai rekonstrukció keretében. A munkálatokat lassítja az állandó esőzés, de a hétvégére teljesen előkészítik a területet az aszfaltozásra. Vörös Lászlótól, a Boroszlán Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, a kereszteződésben teljes bontást végeztek, faltól falig újjáépítenek mindent.
Ma az aszfalt alatti betonréteg is elkészült a kereszteződésben

-Ezen a szakaszon az alépítményeket is ki kellett bontani, új útalapot, új útpályát készítettünk, változott a járda nyomvonala is, itt új helyen kellett megépíteni a szegélyeket. A páros oldali járda csaknem teljesen elkészült az Irhás utcáig, az útalapot elkészítettük és ma rákerült a betonréteg is. Most az aknafedelek megemelésén dolgozunk, ezzel előkészülünk az aszfaltozáshoz - tájékoztatott a vezérigazgató. Úgy tervezik, a jövő héten aszfaltoznak, hogy mely napokon, azt az időjárás erősen befolyásolja. Az aszfaltozás során a kereszteződésbe először behúzzák az alsó réteget az Irhás utcáig, aztán pedig a teljes elkészült szakaszra a Fő térig rákerül a felső kopóréteg. Mindez két-három napot vesz majd igénybe.
Mint megtudtuk, ezután a páratlan oldali járda építésével és a parkolók kialakításával folytatják a munkát.
A járda csaknem teljesen kész az egyik oldalon

Ezzel kapcsolatban Molnár Istvántól, a városfejlesztési osztály vezetőjétől kértünk információt. Elmondta, a Bástya utca és a Fő tér között kis kockakővel burkolt párhuzamos parkolókat építettek ki, de ezen a szakaszon felfestett parkolók is lesznek.
-Ezeket váltakozva bal és jobb oldalon jelöljük ki, a tervező szerint ez biztosítja, hogy a forgalom átáramlási sebessége alacsony legyen, ne tudjanak a járművek nagy sebességgel végighajtani az utcán, hiszen itt 30 kilométeres sebességkorlátozás van. A Bástya és Irhás utca között további parkolókat létesítünk, ezek merőleges állású parkolók lesznek kis kockakő burkolattal.
Merőleges állású parkolókat alakítanak ki a Bástya és Irhás utca között

A tervek szerint az aszfaltozást követően az utómunkák után megindulhat a forgalom a Bástya utca és a Fő tér között, bár továbbra is munkaterület marad, így csak fokozott óvatossággal lehet majd közlekedni az új úton. A Bástya és Irhás utca között pedig továbbra is teljes lezárás mellett dolgoznak az építők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!