Ismét siker volt a Musica Pannonica Reformata


2019-05-26 22:34:58  | cikk: ha  | 


Ismét siker volt a Musica Pannonica Reformata főképe
A klasszikus muzsika kedvelőit várja a négy alkalomból álló komolyzenei hangversenysorozat, melyet ebben az évben indított útjára a Pannonia Reformata Múzeum. A Musica Pannonica Reformata alkalmainak a református Ótempom ad otthont, mely folyamatosan bizonyít koncerthelyszínként. A sorozat második hangversenyének fellépői Karasszon Eszter csellóművész, Varga Gábor klarinétművész és Németh-Vékes Erzsébet zongoraművész voltak.

Varga Gábor nem zenész családból származik, a zeneiskolában ismerkedett meg a hangszerrel, aminek külön törénete van. A zeneiskolai beiratkozás napján sokáig focizott, az utolsók közt érkezett. Amikor megkérdezték, hogy milyen hangszert választana, rögtön rávágta, hogy zongorát, de az igazgató azt válaszolta, hogy az már betelt, a klarinétot ajánlotta számára. Aztán évekkel később kiderült, hogy a zeneiskola vezetője - aki fagottot tanított - saját tanszakára szerette volna a rátermett fiút, azért nem irányította zongorára. Mivel Varga Gábor még kicsi volt, így klarinéton kezdett, s aztán ma már tudjuk, hogy ez volt az ő útja. Klarinétművészi diplomáját 1998-ban kitüntetéssel szerezte Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a párizsi Conservatoire-ban végzett postgraduális tanulmányokat, melyeket 2002-ben fejezett be. Számos hazai és nemzetközi klarinétverseny díjazottja, több mint 25 országban
koncertezett.

Varga Gábor klarinétművész

2005 és 2007 között a Szingapúri Szimfonikus Zenekar szólóklarinétosa volt, 2001 óta pedig rendszeresen tesz eleget a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívásainak. 2014 óta a Győri Egyetem Varga Tibor Zenei intézetének professzora. Mint mondta, a zenészek számára nagyon fontos motiváció lehet egy új hangszer, egy fontos koncert, egy nívós verseny, s egy befogadó zenekari közeg is. De a művészek számára elengedhetetlen az otthoni folyamatos műhelymunka is a fejlődéshez. A pápai koncerten Schumanntól a Fantasiestücke című darab csendült fel Varga Gábor tolmácsolásában, valamint Bach egyik csellószvitje, klarinétra átírva.

Karasszon Eszter négyévesen, óvodásként kapta meg az első csellóját, és mindössze nyolcévesen - a mezőny legfiatalabbjaként - elindult az első országos versenyén, amin az első sikerét érte el. A következő időszak egyre több versenytapasztalatot hozott. Nagydíjat kapott a Weiner Kamaraversenyen, 2015-ben pedig megnyerte a Popper Dávid Nemzetközi Gordonkaverseny I. díját. 2016-ban kitüntetéssel diplomázott a Zeneakadémián, ahol mestere Onczay Csaba volt. A diploma megszerzése óta is több szálon kapcsolódik a Zeneakadémiához, egyrészt a doktori iskolát végzi, másrészt bekerült az egyetem Karrierirodájának menedzseltjei közé.

Karasszon Eszter csellóművész

Másodgenerációs zenészcsaládban nőtt fel, számára a muzsika lételem. Édesanyja a zeneiskolai tanár volt, ahol Eszter számos hangszert kipróbált, de aztán maradt a cselló mellett. Egyrészt, mert hangja legközelebb áll az emberi hanghoz, másrészt mert miközben játszik rajta, átöleli, eggyé válnak, mondta a művész. A legfontosabb tervek közt most például a doktorátus megszerzése, a nyári koncertek szerepelnek, s mint mondta, célja az volt, hogy zenével foglalkozhasson, s ezt már elérte. A pápai koncerten Cassadó egy szóló szvitjét és Chopin egyik Polonézét játszotta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!