Hétgólos meccsen nyert a Perutz


2019-05-26 20:47:30  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu - archív  | 


Hétgólos meccsen nyert a Perutz főképe
Hétgólos mérkőzésen a BKV Előre ellen szerezte meg idei első hazai győzelmét a Perutz FC, mely sikerével matematikailag is bebiztosította jövő évi NB III-as tagságát.

Szinte hihetetlen, de a 2018/2019-es bajnokság utolsó pápai mérkőzésén első hazai tavaszi győzelmére készült a Perutz FC, ugyanis a csapat saját közönsége előtt idén öt döntetlent és két vereséget tudott csak felmutatni. A pontok itthon tartása nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a sárga-kékek nincsenek jó formában, legutóbb az Érd és a Csepel is begyűjtötte ellenük a három pontot, azt megelőzően pedig két döntetlent tudtak felmutatni. Egy esetleges siker nemcsak egy szép búcsút, hanem a biztos bennmaradást is jelenthette volna a házigazdáknak. Lengyel Ferenc két visszatérő, Szabó Zsolt és Bohner Roland játékát is számításba vehette a legjobb 11 összeállításakor, végül mindkét játékos a kezdőcsapatban kapott helyet.

A hazaiak birtokolták többet a labdát a kezdés után, és a 21. percben meg is szerezték a vezetést: egy szabadrúgást Hanzl tekert védhetetlenül a jobb felsőbe 1-0. Fél óra játék után nem túlzás azt állítani, hogy a semmiből egyenlített a BKV, egy bedobás után Baldauf az ötösön álló Csepreginek fejelte a labdát, aki egy átvétel után kilőtte a jobb alsót 1-1. Tíz perccel később ismét előnybe került a hazai együttes, Hanzl indította a jobb oldalon Bohnert, a középreadás Szabóról Ivancsics elé került, aki elvetődve a bal alsóba lőtt 2-1. Szünet után tíz perc sem kellett a Perutznak, hogy megszerezze harmadik találatát, Tóth kiváló ütemű kiugratását a szünetben csereként pályára lépő Jurik higgadtan értékesítette, aki a kimozduló Nacsa felett emelte át a labdát 3-1. Kétgólos előny tudatában azonban „belealudt” a meccsbe a Pápa, a 70. percben egy labdavesztés után Szegő lőtt a kapu bal oldalába (3-2), sőt négy perccel később Balogh próbálkozásánál Szigetinek bravúrt kellett bemutatnia. Egy perccel később a fiatal kapus is tehetetlen volt, egy jobb oldali szögletnél Irmes emelkedett a legmagasabbra és fejelt a kapu közepébe 3-3. A folytatásban is nagy nyomás alá helyezte a hazai kaput a vendégcsapat, olyannyira, hogy a 78. percben Balogh lábában volt a vezető találat, Szigeti azonban ismét bravúrral védett. És amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, jött a slusszpoén, a hosszabbítás második percében egy szép szóló végén Tóth lőtt a rövid felsőbe (4-3), amivel sikerült itthon tartani a három pontot a hazaiaknak és kivívni a bennmaradást.

Perutz FC - BKV Előre 4-3 (2-1) Gsz.: Hanzl, Ivancsics, Jurik, Tóth ill. Csepregi, Szegő, Irmes

Lengyel Ferenc: Egy hullámvasút volt a mai mérkőzés, hasonló volt, mint a Csepel elleni, annyi különbséggel, hogy most mi örülhettünk a lefújáskor. Egy megnyert meccs csúszott ki kis híján a kezünkből, 3-1 után semmi jel nem mutatott arra, hogy itt lesz izgulnivalónk, ám egy hullámvölgy miatt Szigeti bravúrjai kellettek, hogy meccsben maradjunk. Nagy nyomás alatt játszottunk, ez meglátszott a játékunkon, ennél sokkal többet tudnak a fiúk.

Perutz stadion, 400 néző, v.: Kubicsek (Vörös, Rózsás)

Perutz FC: Szigeti - Bohner, Dóczi, Császár, Nagy T. - Baldauf, Ivancsics (Iványi 74.), Szilágyi (Benecz 84.), Hanzl - Tóth, Szabó Zs. (Jurik 46.), vezetőedző: Lengyel Ferenc.

BKV Előre: Nacsa - Ihos, Miklósvári (Györe 62.), Girán, Szedlacsek - Sánta (Petry 68.), Szegő, Csepregi, Zsinka (Irmes 46.), Ferkó - Balogh, vezetőedző: Menczeles Iván.

A Perutz június 2-án Andráshidán búcsúzik az idénytől.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!