Hat nemzet küzd meg a Miniolimpián


2010-06-04 11:07:23  | cikk:  | 


Június 11.-13. között rendezik meg városunkban a 20. Pápai Nemzetközi Játékfesztivált. A számos kulturális és szórakoztató programok mellett természetesen a sport is központi szerephez jut a három nap során, az egyik legnagyobb tömeget megmozgató rendezvénynek a Miniolimpia ígérkezik. A játéksorozatra immár 19. alkalommal kerül sor, idén nyolc sportágban több százan mérettetik meg magukat.
- A kosárlabda, úszás, tenisz, asztalitenisz, sakk, vízilabda és atlétika sportágak mellett a judo is visszatért a versenysorozat programjai közé – tudtuk meg ifj. Hernádi Tamástól, a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás munkatársától. Megközelítőleg 160 fős külföldi delegáció érkezik városunkba Schwetzingen, Leinefelde (Németország), Kampen (Hollandia), Losonc (Szlovákia), Kovászna (Románia) városából, ebben az esztendőben olasz testvérvárosunk, Casalecchio di Reno is részt vesz a küzdelmekben.
A megnyitóra június 12-én 9 órától a városi Sportcsarnokban kerül sor, a versenyt Orbán Éva kalapácsvető olimpikon nyitja meg. Ezt követően Kampen városának fúvószenekara illetve a schwetzingeni tánckar is bemutatkozik.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!