Megváltozott a közlekedési rend


2019-05-24 13:48:48  | cikk: HuHa  | 


Megváltozott a közlekedési rend főképe
Tegnap fejezte be a Városgondnokság a Pápáról Tapolcafő felé a 83-as főútra kivezető út lezárását, ez a szakasz mostantól Pápa irányából zsákutcaként működik. A forgalmi rend változást táblák és fizikai akadályok is jelzik.

-Eddig olyan forgalmi rend szabályozás volt itt, aminek nem volt értelme, hiszen azt a lehetőséget kínálta a Pápáról kihajtó autósoknak, hogy jobbra kanyarodhatnak a pápakovácsi körforgalom irányába, egy olyan körforgalomhoz, amihez a laktanya kerítése mellett sokkal rövidebb úton eljuthatnak - magyarázta Áldozó Tamás polgármester, hozzátéve ez az útszakasz nem a szabályok által előírtak szerint működött, hanem úgy, hogy az erre kihajtók többsége a szabályokat megszegve balra kanyarodott ki.
Áldozó Tamás polgármester és Bakó István, a Városgondnokság igazgatója a helyszínen

-Ebből volt baleset is, és folyamatosan fennállt a balesetveszély - hangsúlyozta.

Az új forgalmi rend az útszakaszt Pápa irányából zsákutcává változtatta. Ez azt jelenti, hogy a 83-as főútról Tapolcafő irányából lehet ráhajtani erre az útra, Pápa felől pedig zsákutcaként használható.

-Ezzel a forgalmi rend változtatással a veszélyhelyzet elárul és a kerékpáros közlekedés is biztonságosabbá válik - hangsúlyozta a városvezető.

A helyes haladási irányt eddig is mutatta előjelző tábla, mely a pápakovácsi körforgalom felé irányította a Veszprém felé tartó járműveket, most a zsákutcát jelző táblát is kihelyezték az út Pápa felőli végére, a kerékpárút kereszteződésénél behajtani tilos tábla jelzi, hogy nem lehet tovább haladni,  a 83-as úttal való találkozásnál pedig fizikai akadályt építettek.

Áldozó Tamás arról is szólt, mivel közlekedési kultúráról csak nyomokban lehet beszélni a városban, több helyen fizikai akadállyal kell érvényt szerezni a közlekedési szabályoknak. Ilyen például a fekvőrendőr, melyből több is található már Pápán és hamarosan egy újabbat is megépítenek, az amerikai iskola előtt. A polgármester bízik abban, hogy a kiépítendő kamerarendszer is segít majd a közlekedési szabályokat megszegők elleni fellépésben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!