Szombaton rendezik az idei év első városrészi napját az Acsády sportpályán


2019-05-22 12:06:23  | cikk: Babos Petra  | 


Szombaton rendezik az idei év első városrészi napját az Acsády sportpályán főképe
A városrészi napok jól bevált forgatókönyve szerint kezdődik május 25-én, szombaton 8 órától a VIII. Városrész Majális az Acsády sportpályán. Az egész napos rendezvényre a szervezők főként a Fáy- és a Huszár-lakótelep, valamint a környékbeli családi házas övezet lakói mellett természetesen mindenkit szeretettel látnak. A jótékonysági főzőverseny - melynek teljes bevételét a Huszár Óvodának ajánlják fel - eredményhirdetését körülbelül 12 órakor tartják.
Bocskay László önkormányzati képviselő elmondta, az idei évben is színes és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket.
Délután 15 órától az óvodásoké lesz a színpad, ők mutatkoznak be, először a Fáy Óvoda, majd a Huszár Óvoda kicsinyeit láthatja a közönség. Őket a Gráciák követik retro slágerekkel, majd a vadvirág Néptáncegyüttes műsorát tekinthetik meg a résztvevők. A sátorban megjelenteket Bocskay László önkormányzati képviselő köszönti, ezt követően a Megafon zenei Egyesület énekesei lépnek fel, majd táncparádéval szórakoztatja a Black Bunny Rock and Roll Club és a Balance Dance Team az összegyűlteket. 19 órakor CSOCSESZ műsorát hallgathatják majd a megjelentek. Az egész napos rendezvényt sátor-buli zárja DJ Bécivel. A VIII. Városrész Majálison további kísérőprogramokról is gondoskodnak a szervezők, lesz lovaglás, kézműves foglalkozás, légvárcsúszda. A Pápai Rendőrkapitányság is kitelepül, akik közlekedési játékokkal, bicikli regisztrációval várják az érdeklődőket.
Bocskay Lászlótól megtudtuk, a terep rendezése már megtörtént, a sátrat és a kiszolgáló helyiségeket pénteken állítják össze.
Az önkormányzati képviselő hozzátette, a helyi lakók bizonyára észrevették, hogy a Mézeskalács utca járdaépítéséhez a burkolóelem kiszállítása megtörtént. Az elkövetkező napokban, a majális után, amennyiben az időjárás is engedi, a kivitelező hamarosan elkezdi a munkát. A környéken nemcsak ezt a részt szeretnék rendbe tenni, hanem szeretnének egy olyan programot elindítani, ami a Fáy és a Huszár lakótelep rendezésével is összefügg, s ezen fejlesztésekkel, beruházásokkal kapcsolatban kérik ki majd a lakosság véleményét. Kedden, május 28-án 17:30-kor a Fáy lakótelep sportpályáján lakossági fórumot tartanak, melyen az aktuális problémákról, tervezett fejlesztésekről egyeztetnek majd a lakókkal.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!