Bemutatkozott a Pápai Huszáregyesület


2019-05-17 09:56:42  | cikk: Babos Petra  | 


Bemutatkozott a Pápai Huszáregyesület főképe
A Jókai Mór Város Könyvtár egyik nagy sikernek örvendő programsorozata a Pápai Családi Fotóalbumok. A könyvtár munkatársai úgy gondolták, hogy a helyi közösségeket is bemutatják a Pápai Közösségi Fotóalbumok sorozat keretében, melynek első szereplője a Pápai Huszáregyesület volt.
A mostani alkalom célja az volt, hogy a fiataloknak bemutassák a Pápai Huszáregyesületet, nem titkolt szándékkal, hogy fiatalítsák az egyesületet, amely 27 éve működik már.
Bolla Kálmán, a Pápai Huszáregyesület elnöke elmondta, szeretnék átadni a stafétát, s fiatalokkal bővíteni az egyesületet, akiknek most bemutatják, miről is szól az egyesület élete.
l992. június 30-án megalakult a Pápai Huszáregyesület Tóth Kálmán, Bedők János, Bolla Kálmán irányításával. Elhatározták az egykoron Pápán állomásozó tragikus sorsú 7. honvéd huszárezredről a szélesebb körű ismeretanyag nyilvánosságra hozatalát. Már a kezdeti időszakban tervbe vették, hogy részt kívánnak venni a hazai és külföldi huszártalálkozókon, bemutatókon, felvonulásokon, koszorúzási és megemlékező ünnepségeken, hagyományőrző összejöveteleken, továbbá minden olyan kulturális és egyéb rendezvényen, amibe a huszár beleillik. A Pápai Huszáregyesület jelenleg 46 fővel működik - tudtuk meg az elnöktől.
A toborzó előadáson bemutatták az egyesületet fényképek, tablók, egyenruhák, fegyverek segítségével.
Bolla Kálmán elmondta, az előadás címe: Vannak-e hősök a családodban? Az I. és II. világháborúban elesettek között biztosan mindenki családjában van magyar rokon, hozzátartozó. Erről akartak beszélgetni a diákokkal, hogy ezt sosem szabad elfelejteni.
-Én mindenkit arra bíztatok, hogy nézzen körül otthon, hátha talál régi fotót, mert minden magyar család érintett az I. és a II. világháborús elesettek között -tette hozzá. Szegényebb lenne a város a Pápai Huszáregyesület nélkül, ezért emlékezzünk egy olyan korra, ami dicsőséges és szép korszaka volt az országnak.
A rendezvényen Szabó Rita könyvtáros, szervező működött közre, akitől megtudtuk, a jövőben szeretnék folytatni ezt a sorozatot, a Jókai Körrel, az Erkel Klubbal, valamint a JMSZK Kamarazenekarát is tervezik bemutatni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!