Kányádi Sándorról - kicsit másként


2019-05-16 22:14:31  | cikk: ha  | 


Kányádi Sándorról - kicsit másként főképe

Kányádi Sándor erdélyi ember volt, székely ember. A Hargita megyei Nagygalambfalván született, ott is nyugszik majd. Otthon, abban a földben, melyről ezt írta: „ez itt a föld / a föld nekem”. 1929. május 10-én született, s a Jókai Kör a jubileum kapcsán felkérte Mayerné Pátkai Tündét, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának igazgatóhelyettesét, magyartanárát, hogy állítson össze egy műsort. Mayerné Pátkai Tünde ezúttal is igényes, szívhez szóló és rendhagyó emlékösszeállítással lepte meg a résztvevőket.

A verseket diákok mondták el

- A műsorban elhangzik jónéhány Kányádi-vers, főként refis diákok tolmácsolásában. De a közösségnek, s direkt nem közönséget mondtam, szintén lesz feladata. Lesz, akinek idézeteket osztunk, s azokat kell felolvasni. Így tulajdonképp egy nekrológ áll össze, hisz ezeket a szövegeket a költőről írták mások. Aztán lesz, aki azt kapja feladatul, hogy két olyan szót írjon, ami Kányádi Sándorról eszébe jut. A diákok körbevisznek néhány tárgyat és képet is, ezekből vesznek a résztvevők és aztán azok kerülnek az asztalra, melyek kapcsolódnak verseihez, életéhez - mondta Mayerné Pátkai Tünde.

Mayerné Pátkai Tünde rendhagyó, nagyon szép műsort állított össze

Mayerné Pátkai Tünde személyesen is találkozott Kányádi Sándorral, amikor 1997-ben a református gimnázium vendége volt. Mint mondta, derűs, kiegyensúlyozott egyénisége máig tisztán él emlékeiben. Számos díjat kapott, de számára a legfontosabb a közönség szeretete volt. A kisebbségi magyar sorsért, a nyelvért folytatott küzdeleme, rendíthetetlen helytállása, hűsége nagyon szép példa. A Kaláka együttes is megzenésítette a verseit, a gyerekek talán nem is tudják, hogy az ő sorait éneklik, fújják kívülről. Költészetében ötvözte a népies és a modern elemeket. A legtöbb verse szabadvers, ezeket énekeljük, mondjuk, mert a miénk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!