A Felvidéken jártak az erkelesek


2019-05-09 17:07:07  | cikk: Babos Petra  | 


A Felvidéken jártak az erkelesek főképe
A Pápai Erkel Ferenc Ének - Zenei Általános Iskola harmadszor pályázott sikeresen a Határtalanul országos programra. Ezúttal Szlovákiába, a Felvidékre kirándultak április végén huszonhat hetedik osztályos diákkal és három kísérőtanárral.
Heizer Zoltánné igazgató elmondta, jártak már a Határtalanul programmal Kárpátalján és Dél-vidéken is.
-Nagy lehetőség ez a diákoknak, hogy a határon túli területekre is kirándulhatnak. A három nap során szerzett fantasztikus élményeikről a projektnap keretében számolnak be fényképek segítségével, így egy kicsit mi is ott érezhetjük magunkat- tette hozzá az igazgató.
Mészárosné Varga Veronika, a diákok egyik kísérője hangsúlyozta, az út során sok szép helyre eljutottak, megtekintették a történelmi Magyarország legszebb helyeit, s találkoztak magyar gyerekekkel is. Mindnyájan nagyon sok élménnyel gazdagodva tértek haza. A magyarlakta települések megismerése, a közös nyelv megerősítette összetartozásukat.
-Jártunk a bányavárosokban, Selmecbányán, Besztercebányán, Körmöcbányán is. Utunk először Selmecbányára vezetett. A város teraszosan épült egy kráterban.  Sétát tettünk az óvárosban, amelynek teljes egésze műemlék, az UNESCO- világörökség része. Magyarország legfontosabb arany és ezüst bányái voltak itt a középkorban. 1782-ben Magyarország harmadik legnagyobb városa volt. Itt alkalmaztak először a világon a bányászatban puskaport. Itt volt az első Bányászati Akadémia, amely később Sopronba került, itt énekelték először a Gaudeamus igitur kezdetű diákdalt, ezzel búcsúzva társaiktól.
Következő állomásunk: Besztercebánya. Réz és ezüst bányászata virágoztatta fel a várost. A szállásunk Várhosszúréten volt. A második napon a Gombaszögi barlangba tettünk látogatást. A Szlovák -karszt barlangjai közt a legjelentősebb, különösen a szalmacseppkövei egyedülállóak. Majd Rozsnyóra, a régi magyar bányavárosba mentünk. Némi szabadprogram után, Betlérre, az Andrássyak kastélyába látogattunk el. Lenyűgözött bennünket a gyűjtemény.
Ezen a napon Murányalja, Nagyrőce, Jolsva magyar emlékeit tekintettük meg. A nap végére maradt Krasznahorkaváralja. Egy sajnálatos tűzeset miatt sajnos csak kívülről láthattuk. Harmadik napon Rimaszombatra mentünk, ahol a gimnázium 7. évfolyamán tanuló magyar diákokkal találkoztunk. Színvonalas műsorunk nagyon tetszett az ottaniaknak. Megmutatták iskolájukat, beszélgettünk, majd közös fénykép is készült. Rimabányán a gótikus erődtemplomot, majd Kékkővárát, a Balassák ősi fészkét néztük meg - derült ki a projektzárón.

-Nekem a Krasznahorka vára tetszett a legjobban, hiszen ott gyönyörű kilátás tárult elénk a városra. Sajnos bemenni nem tudtunk, de fényképezkedtünk, s kívülről megtekintettük - mesélte Szabó Eszter, aki hozzáfűzte, nagyon örül, hogy részt vehetett ezen a programon, hiszen korábban még nem járt a Felvidéken.
Pusztai Levente minden alsóbb évesnek jó szívvel ajánlotta, hogy ha teheti, vegyen majd részt a Határtalanul programban, mert felejthetetlen élményt nyújt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!