Látványos kísérletek a Tarczyban


2019-05-08 21:53:16  | cikk: Babos Petra  | 


Látványos kísérletek a Tarczyban főképe
Egy sikeres EFOP pályázatnak köszönhetően az ELTE tudománynépszerűsítő csapata járja az ország általános-és középiskoláit, bemutatva ezzel a természettudományokat játékos formában. Pápára két intézménybe, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolába és a Tarczy Lajos Általános Iskolába látogatott el a fiatalokból álló csapat.
Leelőssy Ádám, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa elmondta, a tudománynépszerűsítő csapata ezúttal egy vegyészből, két fizikusból és egy meteorológusból állt össze.
-Látványos és érdekfeszítő kísérleti bemutatóval és előadással igyekszünk a gyerekeknek bemutatni a természettudományok szépségeit, hiszen a természettudományok szeretete az általános iskolában kezdődik - emelte ki Leelőssy Ádám, aki hozzátette, a bemutatónak nem a tanítás a célja, hanem a természettudományok érdekességeinek felvonultatása, főként kísérleti példákon keresztül.
A bemutatón például hidrogénnel feltöltött lufikat a kezükben foghatták a gyerekek, s úgy tapasztalhatták meg a robbanó gáz hatásait, de volt olyan is, hogy egy 500 Ft-os meggyújtva hogyan kerülhető el, hogy az elégjen.
A kísérletek után előadásokat hallgathattak meg a diákok az egyetemi hallgatók és az adjunktus tolmácsolásában.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!