Hat Gripen érkezett a Bázisrepülőtérre


2019-05-07 13:13:16  | cikk: Babos Petra  | 


Hat Gripen érkezett a Bázisrepülőtérre főképe
A NATO Biztonsági Beruházási Program, valamint a Modern Városok program keretében az elkövetkező időszakban fejlesztik a kecskeméti légibázist, ezért a fel- és leszállópálya, valamint a hozzá kapcsolódó guruló utak tervezetten május közepétől legalább fél évig nem lesznek alkalmasak repülőgépek fogadására. Az MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról a Gripenek május 7-én és 8-án települnek át Pápára. Ebből a mai napon hat érkezett meg a Bázisrepülőtérre, két hármas kötelékben.
Kilián Nándor dandártábornok az egyik Gripen utasaként érkezett Pápára. Mint mondta, a kecskeméti légibázis felújítása alatt a vadászgépek Pápára költöznek.
-Nagy kihívást jelent ez nekünk, s ehhez még kapcsolódik, hogy négy repülőgép a Baltikumban lát el készenléti feladatot. Jelenleg tehát négy részre szakad a kecskeméti bázis, készenlétet kell Pápán és a Baltikumban ellátunk egy időben, s ez növeli a kihívások számát - tette hozzá a dandártábornok.
Magasy Zsolt, ezredes, a Pápai Bázisrepülőtér parancsnoka elmondta, Pápa az ország egyik legfejlettebb repülőtere lett az elmúlt években végbement fejlesztéseknek köszönhetően. Eddig is alkalmasak voltak korlátozott mértékben Gripenek fogadására, most viszont egy hónap alatt teljesen felkészültek erre. A műszaki állomány mellett a logisztikát, az élelmezést és a szállást is biztosítják.
-Az áttelepülés ideje alatt - valamint a feladatok ellátásának függvényében időszakosan - az ideiglenes állomáshely körzetében a megszokottnál nagyobb hanghatásra lehet számítani. A város pozitívan áll a Bázisrepülőtér életéhez - tudtuk meg Magasy Zsolttól, aki hozzátette, Pápán 1936 óta működik repülőtér, a bázis és a város élete összeforrt.
A feladatok Pápán történő ellátáshoz szükséges technikai eszközök szállítása közúton és vasúton történik, ezért az 52-es és a 8-as számú főutakon május 6. és 8. közötti időszakban, május 10-én, valamint 13-án megnövekedett forgalomra számíthatnak az arra közlekedők.
A készültségi szolgálatot ellátó géppár úgynevezett gyakorló, azaz „TANGO” riasztás keretében hagyta el a kecskeméti bázist, majd ezt követően Pápán kezdte meg a Fegyveres Légvédelmi Készenléti Szolgálatot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!