Pápán forgatott filmek a Magyar Film Napján


2019-05-03 15:40:33  | cikk: Babos Petra  | 


Pápán forgatott filmek a Magyar Film Napján főképe
A Magyar Film Napját 2018-tól ünneplik meg április 30-án, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást. Az idei évben a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ is csatlakozott az országos programhoz és három, Pápán forgatott filmet tekinthettek meg az érdeklődők a JMSZK színházépületében.
Kocsis Gyula, a JMSZK munkatársa bevezetőjében úgy fogalmazott, a Pápán forgatott filmek értéket képviselnek, melyek a helyi értéktárat gazdagítják. A filmsorozat első darabjaként András Ferenc filmrendező, Kossuth-díjas, Érdemes művész 1978-ban, a pápai piacon forgatott filmjét tekinthették meg, Végkiárusítás címmel.
András Ferenc elmondta, a Végkiárusítás pont 40 éves, s elárulta azt is, hogy honnan jött az ötlete 40 évvel ezelőtt.
-Előtte csináltam egy filmet, a Veri az ördög a feleségét, majd a film után sok magyar író barátom jelentkezett, hogy szeretne velem együtt dolgozni. Ekkor már régóta a szakmában voltam, ismertem a magyar írókat, sok barátom volt köztük. Munkácsi Miklósról tudtam, hogy nagyon tehetséges, fiatal író, de nem ismertem személyesen. Hozott nekem egy novellát, a Csillogó sötétséget. Ez volt a magja a történetnek. Elkezdtünk rajta dolgozni, s hamar elkészült a forgatókönyv. Minden nehézség nélkül a Magyar Televízió adott rá több mint 3 millió Ft-ot, aminek nagyon örültem, s megcsináltuk belőle a filmet - mesélte a rendező, aki hozzátette, körbejárta azokat a városokat, ahol vásárok vannak, így járt Békéscsabán, Bonyhádon és Pápán.
-A forgathatóság, a helyszínek miatt Pápa mellett döntöttünk. Pápán kívül Tapolcafőn, a Traubi kocsmában és Pápa környéki utakon készítettük a felvételeket. Az összes piaci tömegjelenetet egy napon leforgattuk, nagypénteken. Életem egyik leghangulatosabb forgatása volt, imádtam minden percét. A film a szocializmus állapotát mutatja be. Ma már ezekre az autókra, árukra csodálkozva néz rá mindenki - tette hozzá.
András Ferenc elmondása szerint „lubickoltak a lehetőségekben”.
A Végkiárusítás még nagyobb siker volt, mert az MTV-ben vasárnap este 5,5 millióan látták, szóval "nagyot durrant". A rákövetkező hetekben mindenki erről beszélt.
A film egyik főszereplője egy  vállalti jogász fiatalember, aki elvállt, otthagyta a gyermekeit. Ahhoz, hogy lábra tudjon állni, beállt egy vásározó életformába, ahol karriert akart csinálni, de nem tudott. Innen is lecsúszott, mert nem fogadták be a majdnem hogy alvilági alakok. Ez egy szerelmi dráma is, a központi téma, hogy a filmben három különböző karakterű dolgozik egész nap, és el kell viselniük egymás ellenszenvét, szerelmét. És mégis élni kell, okosnak és gazembernek kell lenni, hogy pénzt pénzzel csináljanak. A filmben kézről kézre jár a pénz, vagyis a pénz hihetetlen ereje, forgása játssza a főszerepet.
András Ferenc a filmbemutató kapcsán elmondta, jó érzés volt negyven év után visszanézni a filmet, öröm volt tapasztalnia, hogy a szereplők közül is sok mindenkire emlékeztek a nézők.
A Magyar Film Napján Kocsis Tibor két korai zsengéjét is bemutatták, a Kisvárosi intermezzot és a Kofák és pofák című kisfilmeket.
A pápai születésű alkotótól megtudtuk, a Kisvárosi intermezzo az első filmje, ötletadója Heitler László művésztanár volt. Ő segítette azzal a témával, ami a Nagytemplomot és a harangozást dolgozta fel. Ebből lett egy pár perces etűd. Kocsis Tibor ebből szinte krimiszerű etűdöt készített. Beküldte egy versenyre, ahol nem értek el helyezést. Később jött egy levél, hogy az országos fesztiválon második helyezett lett a Kisvárosi intermezzoval. Ez egy mérföldkő volt az életében.
A kofák és pofák egy tanulmány. Kocsis Tibor a pápai piacról akart egy filmet készíteni, s ez egy gyakorlat volt hozzá.
-Végül nem lett belőle film, de nem akartam, hogy az a sok nyersanyag elvesszen, így adtam neki egy címet: Kofák és pofák. Zenét nem tettem alá, mert gondoltam úgysem lesz sosem bemutatva sehol. Úgyhogy ez egy ősbemutatónak tekinthető. Az etűd a pápai piacot, az árusokat, a hangulatot láttatja egy készülő piacfilmhez, ami aztán soha nem készült el - tudtuk meg Kocsis Tibortól, aki hozzátette, tervei között szerepel, hogy készítsen egy Pápáról szóló filmet.
A filmbemutatót követő beszélgetésen az alkotók a filmekről, a filmezésről sok érdekes történetet osztottak meg az érdeklődőkkel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!