Országos kifosztássorozatot derítettek fel a pápai nyomozók


2019-05-03 13:36:44  | cikk: HuHa  | 


Országos kifosztássorozatot derítettek fel a pápai nyomozók főképe
Többek között Veszprém, Vas, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében bűncselekményeket elkövető csoportot fogtak el a közelmúltban egy akció során a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai. Az idősek sérelmére elkövetett kifosztássorozat egy pápai meghiúsult bűncselekmény kapcsán került a nyomozók látókörébe, akik aztán alapos kutatási és adatgyűjtési munka eredményeként kézre kerítették a tetteseket.
Dr. Nagy Ákos rendőr alezredes adott tájékoztatást a pápai nyomozók eredményes munkájáról

A sikeres nyomozásról dr. Nagy Ákos, a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője tájékoztatta a sajtót. Felidézte, március 11-én jelentette be a kapitányságra egy idős sértett, hogy néhány nappal korábban egy ismeretlen férfi kért bebocsátást az otthonába, aki magát vízminőség-ellenőrnek adta ki és ezt egy fényképes igazolvánnyal „tanúsította”.
-A vezetékes ivóvíz minőségét ellenőrző férfit az idős sértett beengedte, és együtt megkezdték a csapokból folyó víz „ellenőrzését”. Ez arra szolgált, hogy a nyitva maradt bejárati ajtón a tettes két másik társa behatolt az ingatlanba és kutatást végeztek. Szerencsére a sértettnek gyanússá vált a vízminőség ellenőrzési procedúra, kitessékelte az elkövetőt a lakásából, de közben észlelte, hogy tudta és engedélye nélkül két másik személy is a lakásban tartózkodik és ott kutat. Így ez a bűncselekmény a kísérleti szakban megrekedt - idézte fel az alezredes a pápai eseményeket.
Ilyen igazolvánnyal mutatkoztak be a sértetteknél az elkövetők

A bejelentést követően a PRK nyomozást rendelt el és már a nyomozás elején az elvégzett szűrő, kutató, elemző munka során megállapították, hogy az egész országra kiterjedő bűncselekmény-sorozat egyik állomása volt a pápai helyszín. A pápai nyomozók időt, energiát nem kímélve a tettesek felderítésére indultak. Amikor az első gyanúja felmerült annak, hogy itt egy sorozatról van szó, a PRK kezdeményezte, hogy a nyomozást az ő hatáskörükbe sorolják, a felderítés és az elfogás országos koordináció keretében történt. A pápai nyomozók április 23-án csaptak le az elkövetőkre.
-Szervezett akció keretében elfogtunk négy személyt Budapesten, az egyik személy éppen egy zálogházban kísérelt meg olyan ékszereket értékesíteni, melyeket aznap az ország másik területéről tulajdonítottak el. A négy elfogott személy közül háromnak elrendelték a letartóztatását, többrendbeli, bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.
A zsákmány ékszer, készpénz, bankártya volt 

A nyomozás során megállapították, legalább nyolc megyét érintő, kilenc rendbeli bűncselekmény-sorozatról van, minden esetben a Pápán alkalmazott trükkel jutottak be az idősekhez és több százezer forint értékben tulajdonítottak el ékszereket, készpénzt és bankkártyát. A gyanúsítottak otthonaiban tartott házkutatások során az ellopott tárgyakat megtalálták és lefoglalták. A nyomozás célja, hogy az esetleges további ilyen bűncselekményeket is felderítsék.
-Ez tulajdonképpen egy trükkös lopás. Minősítése azért kifosztás, mert a sértettek többségében időskorúak, akik koruknál fogva akadályoztatva vannak abban, hogy a bűncselekményt felismerjék, vagy azt megakadályozzák - magyarázta az alezredes. Ez egyébként a halmazati szabályok miatt, 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztést is hozhat az elkövetőknek.
Ilyen üvegcsékben "vizsgálták" a vízminőséget 

Dr. Nagy Ákos hangsúlyozta, az időskorúak különösen veszélyeztetettek az ilyen típusú bűncselekmények vonatkozásában, nagyon fontos, hogy megtanulják megelőzni ezeket. Mindig legyen gyanús, ha azzal érkeznek idegenek, hogy pénzt hoztak valamelyik közműszolgáltatótól, hiszen a közműszolgáltatók személyesen soha nem küldenek pénzt. Arra is figyelmeztetett, senki ne tartson otthonában sok készpénzt, helyezzék el azt a bankban, ékszereiket pedig tartsák biztonságban. Jó megoldás lehet az is az ilyen bűncselekmények kivédésére, ha gyanúsnak éreznek egy szituációt, ne gondolkodjanak több napig, hívják a rendőrséget, kérjenek segítséget szomszédtól, ne legyenek egyedül a lakásban az idegennel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!