Világbajnokságra készül a Pápai Légtánc Csoport


2019-05-03 10:37:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Világbajnokságra készül a Pápai Légtánc Csoport főképe
Két aranyéremmel tért haza a Rúdsport Magyar Bajnokságról a Pápai Légtánc Csoport, mely nem mindennapi sikerével kvalifikációt szerzett a kanadai légtorna világbajnokságra.

A Rúdsport Magyar Bajnokság 2012 óta a Nemzetközi Rúdsport Szövetség (IPSF) által elismert, hivatalos VB kvalifikációs nemzeti bajnokság. Az évente megrendezésre kerülő esemény célja, hogy lehetőséget biztosítson a sportág hazai tehetségei számára, hogy országos mezőnyben mérhessék össze tudásukat, valamint versenybe szállhassanak a világbajnokságon való szereplésért. A verseny további célja, hogy elősegítse a sportág fejlődését, valamint támogassa a Magyar Rúdsport Szövetség, illetve az IPSF a sport elismeréséért végzett munkáját.

A Pápai Légtánc Csoport négy fővel nevezett a rangos bajnokságra, a lányok szólóban és duóban is megmérették magukat a légtorna karika kategóriában.

- A csoport eddigi legkeményebb próbatételén vagyunk túl - mondta Győrffy Viola, a versenyzők felkészítője. - A Nemzetközi Rúdsport Szövetség magyarországi döntőjét a Folyondár Vasas Sport és Táncközpontban rendezték. Nagyon szigorú szabályok alapján pontozott a zsűri, bemutatott gyakorlatuk alapján a versenyzőket technikai bónusz pontok, technikai levonások, művészi- és koreográfia pontok illetve a kötelező elemek alapján osztályozták. Nehéz volt dolgozni a lányoknak, hiszen más karikát használ a szövetség, mint amit mi az edzéseken, a kötelező elemek is jóval nehezebbek voltak, mint a többi versenyen, minden apró mozdulatnak nagy jelentősége volt.

Pápai színekben szólóban Dobos Krisztina és Illés Viktória indult, míg duóban a Gyimóti Anna - Illés Zsófia párosnak szoríthattunk. A lányok nagyon jól teljesítettek, Krisztina negyedik helyen végzett, Viki gyermek kategóriában a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, sőt a duó is első helyen zárt, ami azt jelentette, hogy ők hárman továbbjutottak a világbajnokságra.

- Nagyon kemény felkészülés van a lányok mögött, de azt gondolom, megérte a befektetett munka, a zsűri és a szervezők is gratuláltak a verseny után, nagyon büszke vagyok rájuk - folytatta a felkészítő. - 37,5 pontjuk az első hely mellett egyben új világrekordot is jelent, sikerükkel Zsófi és Anna a világranglistát is vezetik. Sajnos saját erőből azonban nem tudjuk megoldani, hogy az októberi, kanadai világbajnokságon részt vegyünk, ezért reménykedünk abban, hogy sikerül támogatókat találnunk, hogy a lányok álmát megvalósíthassuk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!