Szakszervezeti vezetőkkel ünnepelt az ellenzék


2019-05-01 15:16:00  | cikk: pi-pa  | 


Szakszervezeti vezetőkkel ünnepelt az ellenzék főképe
A munka ünnepe alkalmából tartott rendezvényt tegnap délután az egykori Munkásotthonnál a Magyar Szocialista Párt Pápa és Környéke Szervezete. A hagyományos április végi rendezvényre ezalkalommal az ellenzéki pártok és a szakszervezetek tagjait is várták. A rendezvényen megjelenteket Kovács József, az MSZP helyi elnöke köszöntötte, emlékeztetve arra, május elseje a munkavállalók nemzetközi szolidaritásának napja, mely a munkások által elért vívmányokról hivatott megemlékezni. Az ünnepség helyszínéről szólva Kovács József emlékeztetett arra, a Munkásotthont Balla Róbert egykori pápai önkormányzati képviselő, zsidó származású orvos a saját vagyonából építtette 1906. és 1908. között, s azt követően az épület sokáig szolgálta a város munkásságának kulturálódását, oktatását, kikapcsolódását. Kovács József hangsúlyozta, a pápai szocialistáknak mindig feladatuk és kötelességük lesz, hogy Balla Róbert emlékét és a nevét őrző emléktáblát védjék és ne engedjék elfeledni a fehérterror idején kivégzett, egykoron köztiszteletben álló orvos emlékét. Az uniós csatlakozás szerdai évfordulója kapcsán az MSZP helyi elnöke szólt az uniós források fontosságáról, majd úgy fogalmazott, a magyar gazdaság felzárkózása csak korlátozott volt. A videgrádi négyek közül ugyanis éllovasból sereghajtókká váltunk. A rendezvény egyik vendége László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke volt, aki elsőként családja pápai kötődéséről szólt, felidézve, hogy gyermekként sok időt töltött édesapja Kígyó utcai szülőházában. Az alelnök köszöntőjében úgy fogalmazott, a rendszerváltáskor sokan úgy gondolták, egy jobb, egy élhetőbb világ felé haladunk, hogy társadalmunk emberibb lesz, azonban csalódniuk kellett. Ezért csodálattal kell visszatekintenünk arra, hogy száz, száztíz évvel ezelőtt volt olyan ember - Balla Róbert -, aki értette, érezte, hogy a munkásoknak is vannak szükségletei. Úgy tűnik, hogy ma ez a felvilágosult és felelősségteljes gondolkodás hiánycikk lett. László Zoltán hangsúlyozta, a munkásoknak ma is szükségük lenne arra, hogy képezzék magukat és szórakozzanak. A rendezvény másik szónoka Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke kiemelte, május elseje az egyetlen valódi szakszervezeti, munkás ünnep, melyet kötelességük és reményt adó felelősségük megünnepelni. A munkások jogaiért folytatott harcban sokan életüket vesztették, de nekik köszönhetően követeléseik, köztük a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés és nyolc óra rekreáció, vagy ahogy ma mondanánk, szórakozás, a társadalombiztosítás, a nyugdíj, a fizetett szabadnapok, a szabad hétvége mára alapvető jogokká, természetessé váltak. A szakszervezeti szövetség elnöke úgy fogalmazott, ezeket a jogokat, például a sztrájkjogot a mai kormányok rendre csorbítják. - Nem azt kérjük, hogy a kormány avatkozzon bele a munkahelyi konfliktusokba, de azt igen, hogy adjon eszközt a munkások kezébe, hogy sikeresen meg tudják vívni ezeket a harcokat - mondta Kordás László. A rendezvény végén a jelenlévők elhelyezték a tisztelet és emlékezés koszorúit Balla Róbert emléktáblájánál.    

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!