Kitüntetések, beszámolók a képviselő-testületi ülésen


2019-04-26 07:30:42  | cikk: HuHa  | 


Kitüntetések, beszámolók a képviselő-testületi ülésen főképe
A városatyák csütörtök délutáni munkaértekezletének elején Áldozó Tamás polgármester fiatal sportolóknak és felkészítőjüknek adott át elismerést. A városvezető elmondta, a Vajda Márta-iskola diákjai évek óta sikeresen szerepelnek a különböző sportágakban, s a nemzeti válogatottak tagjaként kiváló eredményeket érnek el a világversenyeken. Ezúttal két fiatal labdarúgó sikeréről számolt be, akik a legutóbbi Speciális Olimpiai Nyári Világjátékok eseménysorozatán a labdarúgó válogatott játékosaként aranyérmet szereztek. A polgármester ennek elismeréseként Pro Publico díjban részesítette Bogdán Sándort és Horváth Dávidot, jutalmat adott át felkészítőjüknek, Szautner Mihálynak és gratulált az iskola igazgatójának.
Bogdán Sándor és Horváth Dávid Pro Publico díjat vehetett át a polgármestertől (képünkön Sándor veszi át az elismerést)

Sürgősségi indítványként tájékoztatta a polgármester képviselőtársait arról, hogy az önkormányzat első fokon pert nyert az Elfeledett szomszédaink című kiállítás rendezőivel felmerült vitás jogi kérdésben, a bírósági döntés értelmében az önkormányzat számíthat a közel 5 millió forintos kötbérre. Áldozó Tamás az ügy részleteiről elmondta, a kiállítást Gyekiczki Andrástól rendelték meg, ám ő határidőre nem tett eleget a vállalásának. Ebben az esetben az önkormányzatnak kötbérigényt kell érvényesítenie a megkötött szerződés szerint - ezt a szerződést Gyekiczki András és a Leviathan Bt. készítette egyébként -, ám a kötbér jogosságát vitatták. Két éven át tartott a bírósági ügy, végül a bíróság az önkormányzat által képviselteket látta bizonyítottnak és közel 5 millió forint megfizetésére kötelezték Gyekiczki Andrást és a Leviathan Bt-t.
-Nagyon rossz ízt adott ennek a történetnek, hogy közben Gyekiczki András a liberális sajtóhoz fordult és ott igyekezett igazolást találni.
Több beszámoló is szerepelt a napirendek között

Első napirendi pontként hat bírósági ülnököt választottak a képviselők a Pápai Járásbíróságra, majd tájékoztatók és beszámolók elfogadásáról döntöttek. Ezek között szerepelt a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltségének 2018. évi tevékenységéről, a Pápai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság múlt évi tűzvédelmi tevékenységéről, az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól, a Családok Átmeneti Otthonának működéséről és a Pápa Városi Polgárőrség 2018-as tevékenységéről szóló beszámoló. Ez utóbbi tárgyalása kapcsán Áldozó Tamás arról szólt, új rendszert épít ki az önkormányzat a hatékonyabb közrendvédelem és közbiztonság érdekében, s amikor a rendszer elemei összeállnak, áttekintik, hogy a polgárőrség milyen területen tud közreműködni a feladatokban.
A napirendek többégét egyhangú igennel szavazták meg a képviselők 

Vegyes ügyek között tárgyalták és támogatták a képviselők Venczel Csaba önálló képviselői indítványát, melyben azt kérte, hogy az önkormányzat a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Ösztöndíj Programjához hasonlóan támogassa a Hetény község önkormányzata fenntartásában működő Tarczy Lajos Alapiskolába beiratkozó magyar gyermekeket, mely testvériskolája a pápai Tarczy-iskolának. A testület 200 ezer forint támogatásról határozott.
A hetényi magyar iskola támogatását Venczel Csaba javasolta (balra)

Arról is tájékozódtak a városatyák az ülésen, hogy kárpátaljai testvérvárosunkban, Visken megrendezendő Hagyományőrző szüreti mulatság Visken című rendezvény támogatásához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez benyújtott pályázaton 1 millió forintot nyert el Pápa városa. A forráshoz a Testvér-települési programok és együttműködések című pályázati felhívásra benyújtott sikeres pályázatával jutott az önkormányzat. A rendezvény tervezett időpontja ez év szeptembere. Döntöttek arról, hogy a Nemzeti Ovi-Sport Program keretében egy 6 x 12 méteres sportpályára nyújt be pályázatot a város, melyet a Huszár Lakótelepi Óvodában terveznek megépíteni. Tudomásul vette a testület, hogy a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskola két új OKJ-s képzés - ápoló és mechatronikus - felvételét tervezi.
Zárt ülésen tárgyaltak az ipari parki területek értékesítéséről

Az ülés napirendjei között ingatlanértékesítéssel kapcsolatos ügyek is szerepeltek: az önkormányzat megvételre kínálja a Kossuth utca 7. számú épület első emeleti lakását; döntöttek arról, hogy a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. a tulajdonában lévő 6 hektáros ipari parki területet meghirdetheti eladásra. Zárt ülésen tárgyalták a Chi Fu Central Europe Kft-vel kötendő szerződés részleteit. Áldozó Tamás ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott az ülést követő sajtótájékoztatón, hogy az önkormányzat 24 hektár területet hirdetett meg eladásra az ipari parkban, a hirdetményre érkezett érvényes ajánlat, ezt a Chi Fu Central Europe Kft. tette.
Az ingatlanértékesítésből származó bevételek hosszú távú célokat szolgálnak - jelentette ki a polgármester

-Az ingatlan megállapított ára 720 millió forint, az ÁFÁ-t a cég közvetlenül a Magyar Államnak fizeti be, s a visszamaradó 570 millió forint nettó vételárból 285 milliót a szerződés megkötésekor fizeti meg a városnak, a többit pedig 10 évi részletben. Az első részletet 2020-ban, az utolsót 2029-ben teljesíti - közölte, hozzátéve, a Chi Fu Central Europe Kft. a Pápai Hús Kft. tulajdonosa, amely azért vásárolta meg a földterületet, hogy a Pápai Hús üzemet kitelepítse az ipari parkba 5 éven belül. Mint megtudtuk, ez a befektetői csoport vásárolta meg a volt lengyelpiac területét is. Áldozó Tamás kiemelte, a most megfizetendő 285 millió forint a költségvetésben nem tervezett bevétel, ez az összeg és a további ingatlanértékesítésekből származó bevételek hosszú távú fejlesztési célokat szolgálnak majd, a folyó kiadásokra nem kívánják felhasználni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!