Akiknek a néptánc az életük


2019-04-25 21:18:12  | cikk: ha  | 


Akiknek a néptánc az életük főképe

Müller Anita, a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolájának igazgatója és testvére, Robotkáné Horváth Tünde igazgatóhelyettes voltak a Kávéházi beszélgetések április alkalmának vendégei. Mátyus Aliz sorozatszerkesztő a református kötődésükről, az iskolaalapítás kezdeteiről, a néptáncról, pedagógiai elvekről kérdezte a két táncpedagógust a Pannonia Reformata Múzeumban tartott alkalmon.

Kevesen tudják, de Robotkáné Horváth Tünde volt az, aki elsőként elköteleződött a néptánc mellett. Kisiskolásként meglátta a Táncművészeti Főiskola tájékoztatóját és eldöntötte, hogy oda jelentkezik majd. A mezőlaki kislányt aztán nem engedte Budapestre a féltő család, így óvónőnek tanult. Aztán egy névnapi ebéden Bakó Ildikótól hallott a Vadvirág Néptáncegyüttesről, s azonnal jelentkezett a közösségbe. Akkor élete összeforrt a néptánccal. Ő vitte nővérét is táncba, igaz, nem volt nehéz dolga.

Mátyus Aliz beszélgetett a két testvérrel

A néptánchagyományok ápolásában és átörökítésében elévülhetetlenek érdemeik, hamar felismerték az oktatásban rejlő lehetőségeket. A Dunántúli Református Egyházkerület támogatásával 1999-ben hozták létre a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskoláját, ahol jelenleg több mint négyszáz diák tanul. A testvérek húsz éve vezetik az intézményt. Mint mondták, remekül kiegészítik egymást. Anita az, aki szárnyal, tele van ötletekkel, álmodozó és vakmerő, Tündi pedig két lábbal áll a földön, mindig alaposan megvizsgálja egy-egy ötlet, terv árnyoldalait, buktatóit. Így tartják egyensúlyban egymást, az intézményt. Az eredmények magukért beszélnek.

Mindketten érezhető rajongással és alapos szakmai tudással beszéltek hivatásukról, s amikor Mátyus Aliz arról kérdezte őket, hogy mire büszkék, akkor a diákjaikat említették. Azokat a diákokat, akik már ovisként kiharcolják, hogy járhassanak néptáncra, akik, ha még jelentős hátránnyal is indulnak, a nehézségek ellenére is rengeteget dolgoznak. S természetesen köszönetet mondtak a támogató családnak, a lelkes kollégáknak, akik nélkül nem lenne ilyen presztizse a pápai néptáncos képzésnek. Mert hogy példaértékű amit ők csinálnak, hisz óvodákban, általános iskolákban is nagyon sok csoportjuk van, a művészeti iskolai képzés is népszerű, s ott van a szakgimnázium, ahol a legtehetségesebb növendékek tanulnak. A spektrumból már csak az egyetemi szint hiányzik, s nem titok, hogy ezen dolgoznak most, a tervek között a táncpedagógusok mesterképzésének elindítása szerepel. S a másik terv, álom, hogy Pápán legyen egy profi táncszínház, mely a sok évtizedes munka koronáját jelentené.

Képek:


Címkék: néptánc | kávéház
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!