Beszámolókat hallgattak meg a részönkormányzatok


2019-04-24 22:10:56  | cikk: Babos Petra  | 


Beszámolókat hallgattak meg a részönkormányzatok főképe
A városi képviselő-testületi ülést megelőzően a részönkormányzatok beszámolót hallgathattak meg az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásról. Pápa-Tapolcafőn a Pápa Városi Polgárőrség 2018.évi tevékenységéről szóló beszámolót egyhangúlag elfogadták a képviselők, a helyi népdalkör és a Tapolcafői Kertbarátkör Közhasznú Egyesület 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolót is elfogadták a testület tagjai. Somogyi Zoltán, a Tapolcafői Kertbarátkör Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, minden tervezett programjukat maradéktalanul megvalósították a tavalyi évben. Részt vettek rendezvényeken, az Agrárexpón, a Noszlopi Ízparádén, a vadfőző versenyen, ahol különdíjat nyertek. A tanösvényt továbbfejlesztették, s létrehozták hagyatékból Peti Sándor emlékszobáját.
-2019-ben leszünk 10 évesek, ennek apropóján egy ünnepi közgyűlést tartunk majd májusban. Ekkor összefoglaljuk a 10 év eseményeit. A rendezvényt egy bállal zárjuk - emelte ki az elnök.
Zsegraics Gyula, a Tapolcafői Részönkormányzat elnöke elmondta, ebben az évben is 2.000.000 Ft áll rendelkezésünkre, melyből az egyesületeket, a kultúrházat támogatják.
-A sportegyesületet, a népdalkört, a kertbarátkört, a nyugdíjasokat és a művelődési ház működését, az óvodás néptáncot és az első osztályba menő tapolcafőieket támogatjuk idén is - tudtuk meg az elnöktől.
Pápa-Borsosgyőrön és Pápa-Kéttornyúlakon is elfogadták a nyugdíjas klub és a művelődési ház 2018-ban végezett tevékenységéről szóló beszámolót. Szó esett a Városgondnokság településrészen végzett tevékenységéről is.
Máté István kiemelte, a nyugdíjas egyesületek mindkét településrészen fontos szerepet töltenek be, minden programon örömmel részt vesznek.
Az ülések végén döntöttek arról, hogy támogatják a sportkört és a művelődési házat is, hasonlóan, mint az előző években.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!