Kispályás foci: Ismét a petőfis lányok jutottak tovább


2019-04-04 13:44:02  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kispályás foci: Ismét a petőfis lányok jutottak tovább főképe
Négy középiskolás lány csapat vett részt a labdarúgó diákolimpia városi döntőjén. A bajnokság célja az volt, hogy a hölgyek eldöntsék, a 2018/2019-es tanévben melyik iskola csapata képviseli városunkat a megyei döntőn. A Türr, a Petőfi, a Közgáz és a Refi vett részt a küzdelmekben, az Acsády idén nem indult. A továbbjutás sorsa körmérkőzéses rendszerben dőlt el, a mezőnyből egyértelműen kiemelkedett a címvédő Petőfi Sándor Gimnázium, mely igazolva is az előzetes elvárásokat nagy fölénnyel, veretlenül, 15 lőtt és mindössze egy kapott góllal végzett az első helyen.

- 10 mérkőzésből négy alkalommal is döntetlenre végeztek a csapatok, a szabályok értelmében ezekben az esetben büntetőrúgásokat követően derült fény a győztes kilétére - mondta Koncz János, a Városi Diáksport Bizottság középiskolai felelőse. - A győztes Petőfi mögött szorosan alakult a sorrend, második végül a Közgáz, harmadik a Refi lett. Bízom benne, hogy jól fogunk szerepelni a megyein is, ahonnan tavaly is sikerült továbbjutnunk.

A megyei finálét április 9-én Veszprémben rendezik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!