Kétgólos hátrányból felállt, de kikapott a PELC-Nyárád


2019-03-31 16:17:15  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kétgólos hátrányból felállt, de kikapott a PELC-Nyárád főképe
Két idegenbeli vereség után a dobogós Sopront látta vendégül az NB II-es női labdarúgó bajnokságban a PELC-Nyárád együttese. Pődör Ákos tanítványai ősszel 1-0-ra kikaptak vasárnapi ellenfelüktől, a visszavágás mellett a hazaiak célja az volt, hogy a Zalaegerszeg és a Mol Vidi elleni fiaskó után ismét győztesen vonuljanak öltözőbe. A vendéglátóknak volt több lehetősége az első félidőben, három kimaradt gólhelyzet után mégis a Sopron került előnybe, a 38. percben Németh iratkozott fel a gólszerzők közé. A második félidő elején Grubits mattolta Kiss kapust, ám a PELC-Nyárád nem adta fel, előbb Szücs Laura büntetőből szépített, majd András Anita akcióból egyenlített. Sokáig úgy tűnt, kiharcolja a döntetlent a hazai együttes, egy szöglet utáni figyelmetlenségből Sábján azonban betalált, amivel eldőlt a három pont sorsa.

Pődör Ákos: A lányok egész mérkőzés folyamán, de különösen a második félidőben nagyot küzdöttek, minimum egy pontra rászolgáltak volna. Az első félidőben elég sok helyzetünk volt, ha kicsit jobban koncentrálunk, több góllal is vezethettünk volna a szünetben. Legközelebb a Péccsel találkozunk, igyekszünk javítani és megtartani a negyedik helyünket.

Képek:


Címkék: PELC
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!