Idegenben javítana a Perutz


2019-03-29 10:13:50  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Idegenben javítana a Perutz főképe
A közvetlen rivális Puskás Akadémia II. otthonában igyekszik visszanyerni a szurkolók bizalmát a Perutz FC.

Csalódást keltő játékkal rukkolt elő a sereghajtó Pénzügyőr ellen a pápai csapat, mely a 90 perc során egyetlen értékelhető megmozdulást sem tudott felmutatni az ellenfél kapuja előtt, így vereséggel felérő, gólnélküli döntetlent ért el, ami már a tízedik pontosztozkodása volt a szezonban.

- Egyszerűen nem tudom megmondani, miért játszottunk ennyire gyengén - emlékezett vissza Rozmán László. - Ajkán tíz emberrel kikaptunk 3-0-ra, de volt játékunk, tartásunk, ebből a Pénzügyőr ellen semmit sem láttam. Sajnos felállt védelem ellen továbbra sem tudjuk, mit kell játszani, hiába beszéljük meg és gyakoroljuk a hét folyamán. Jogos volt a nézők füttykoncertje a lefújás után, valószínűleg én is hasonlóan cselekedtem volna, ha a lelátón ülök. Meg kell tanulnunk nyerni, komolyan mondom vicc ez a 10 döntetlen.

A Perutz edzője elmondta, több mint egy órán keresztül elemezték a mérkőzés felvételét, próbálták felhívni a játékosok figyelmét a hibákra. - Úgy látom, mindenki érzi, hogy adós a szurkolók, a csapat és saját maga felé is, nagyon remélem, hogy legalább mentalitásban, játékminőségben felnövünk ahhoz a feladathoz, ami vár ránk hétvégén - tette hozzá a tréner.

A 21. fordulóban a közvetlen rivális Puskás Akadémia II-höz látogat a csapat, a meccset viszonylag szokatlan időpontban, 11 órai kezdéssel rendezik.

- A tél folyamán a hazai felkészülési meccseinket is délelőtt játszottuk, így ez nem okozhat problémát. Tudjuk, hogy a Puskás II. játszós csapat, az ilyen felfogású alakulatok ellen jobban szoktunk szerepelni, az biztos, hogy fegyelmezettebben, zártabban, kreatívabban kell játszanunk. Abban biztos vagyok, hogy még egyszer olyan rosszul nem fogunk futballozni, mint a Pénzügyőr ellen. Mostanra eljutottunk arra a szintre, amikor már semmilyen kifogást nem fogok elfogadni senki részéről, valamikor el kell kezdenünk nyerni már és kijavítani az elmúlt hetek gyenge teljesítményét - fogalmazott a Perutz szakvezetője.

A találkozót Nagy Tamás öt sárga lap miatt kihagyja, a mérkőzést a Pancho Arénában Móri Tamás vezeti.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!