Helyesírásból versenyeztek a Tarczyban


2019-03-29 09:02:37  | cikk: Babos Petra  | 


Helyesírásból versenyeztek a Tarczyban főképe
Huszonnyolc éve szervezik meg a város egyik kiemelkedő tanáregyénisége, Gerencsér Attila emlékére a járási helyesírási versenyt. A megmérettetés kezdeményezője Bognár József nyugalmazott igazgató volt. A vetélkedőt a Tarczy Lajos Általános Iskolában tartották, itt a 7-8. osztályosok versengtek. A résztvevőket Venczel Csaba igazgató köszöntötte, majd Nagyné Egyházi Edina, a verseny egyik szervezője elmondta, hogy a város és a járás általános iskoláiból is jelentkeztek a megmérettetésre, összesen tizennégyen. A feladatlap anyagát Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna könyvtáros, magyartanár állította össze.
-A feladatok között szerepelt betűrendbe sorolás, szótagolás, elválasztás, összetett szavak helyesírása és tollbamondás is, amely az idén Tarczy Lajosról szólt - emelte ki a szervező, majd hozzátette, a legjobb helyesírók oklevélben és értékes könyvjutalomban részesültek.
A zsűriben a Tarczy iskola magyartanárai és a kísérőtanárok, valamint a zsűri elnöke, Kissné Papdi Annamária magyartanár, Bognár József nyugalmazott igazgató és Bakóné Kiss Katalin nyugalmazott magyartanár is helyet foglalt.

Képek:

7. osztályosok

I. Bognár Levente, Erkel, felkészítő Kovács Tiborné

II. Tálos Ella, Weöres, felkészítő Gőgös Zoltánné

III. Bogdán Rebeka, Református Kollégium, felkészítő Budai Gabriella

Legszebb külalak: Tóth Bora, Nemesszalók, felkészítő Kocsi Andrea

8. osztályosok

I. Hauber Henrik, Szent István, felkészítő Schrei Balázs

II. Stankovics Luca, Erkel,  felkészítő Kovács Tiborné

III. Ruzsás Eszter, Tarczy, felkészítő Tóthné Bogdán Zita

Legszebb külalak: Ruzsás Eszter, Tarczy , felkészítő Tóthné Bogdán Zita
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!