Utánpótlás asztalitenisz sikerek


2019-03-26 20:19:09  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Utánpótlás asztalitenisz sikerek főképe
Heti négy edzéssel, 20-22 fővel élik mindennapjaikat a Pápa és Környéke Asztaliteniszezői SE (PÉKA) utánpótlásának tagjai, akik fiatal koruk és kevés versenytapasztalatuk ellenére már az országos mezőnyben is letették névjegyüket.

A december közepén megrendezett megyei diákolimpia döntőn sikerült felülmúlni az előző évi szereplést, hiszen ketten is az országos versenyig jutottak.

- Csapatban Karácsonyi Csenge, a III-IV. korcsoportos fiúknál pedig Fejes Bence nyert jogot az országos fordulón való részvételre, melyet februárban rendeztek. A felkészítésben Dudás Szabolcs is segédkezett, aki emellett Karcagon Horváth Angelinát egyéniben mentorálta - tájékoztatott Hegyi József, a PÉKA sportszervezője. - Itt sajnos a csoportban búcsúztak, a megyeihez hasonlóan többet vártam, de mivel ez volt az első ilyen jellegű megmérettetésük, ezért most nem is lehetett kiugró teljesítményt elvárni tőlük. Ugyancsak februárban rendezték Gödöllőn a Katolikus Iskolák Diáksport versenyét, ahol Harcos Mátyás és Harcos Rita egyaránt ötödik lett, ők Spreitzer Áronnal kiegészülve a csapatversenyen is helytálltak.

Az egyesület a Nemzeti Együttműködési Alaphoz 2018-ban sikeresen pályázott, melynek köszönhetően a foglalkoztatási támogatás mellett térelválasztókat, versenylabdákat, nyomtatót tudott vásárolni. Hegyi József elmondta, az elkövetkezendő időszakban három fontos megmérettetése lesz az utánpótlásnak.

- A megyei utánpótlás csapatbajnokság harmadik fordulójára április 6-án utazunk Veszprémbe, május 4-én tavaszi tagtoborzóval egybekötött versenyt rendezünk, amelyről a legjobb egyesületi tagok az utánpótlás csapatbajnokság záró egyéni körére kvalifikálhatnak, valamint a felnőttek TOP 16 bajnokságát idén is szeretnénk megrendezni. Bízom benne, hogy jó hangulatú, eredményes időszakot tudhatunk majd magunk mögött.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!