Eredményes közművelődési évadot zártunk - záróértekezlet a Jókai Mór Művelődési Központban


2010-05-31 18:38:38  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Eredményes közművelődési évadot zártunk - záróértekezlet a Jókai Mór Művelődési Központban főképe
Évadzáró értekezletre gyűltek össze a JMK kisközösségeinek vezetői ma délután. A hagyományos összejövetelen a résztvevők rendszerint megtárgyalják az elmúlt közművelődési évad eredményeit, és beszámolnak az eltelt időszakban végzett munkáról. Az értekezleten Veszpréminé Turtsányi Valéria, a Jókai Mór Művelődési Központ igazgatója beszámolt a 2009/2010-es közművelődési évadban végzett szakmai tevékenységről, és összefoglalta a jelenleg futó két rangos pályázat – a Közkincs Kerekasztal és a TÁMOP Tudás-Szín-Tér – jelentőségét. Az igazgató hangsúlyozta, mind a rendezvények, mozielőadások, mind a kiállítások, színházi előadások méltóképpen kerültek megrendezésre. A JMK idén olyan színvonalas és rangos eseménynek is rendezőintézménye volt, mint a IX. Országos Ifjúsági Néptánctalálkozó – fogalmazott Veszpréminé Turtsányi Valéria.
Az igazgató a JMK alkotó és művelődő közösségeinek ebben az évadban elvégzett munkája kapcsán hozzátette, a kisközösségek tevékenységüket éves munkaterv alapján végzik. Köszönet illeti őket mindazért, amit az eltelt időszakban elvégeztek, hiszen az életen át tartó tanulás filozófiája mellett olyan tudástartalmakat közvetítenek, amelyek mindenképpen hasznosak lehetnek tagjaik, sőt akár szélesebb rétegek, nagyobb közösségek számára is – tudtuk meg Veszpréminé Turtsányi Valéria igazgatótól.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!