Kiharcolt döntetlen


2019-03-22 20:29:10  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kiharcolt döntetlen főképe
Két, a mezőny hátsó régiójához tartozó csapat találkozott a Perutz stadion műfüves játékterén. Az U19-es utánpótlás labdarúgó bajnokság 19. fordulójában a Pápai Egyesített Labdarúgó Club az Üstökös FC Győrt fogadta. Igor Nicsenko tanítványai négy nyeretlen találkozó után a 12. helyről várták a kezdést, míg a győriek két magabiztos győzelemmel a hátuk mögött látogattak Pápára. 2-1-es vezetéssel mehetett pihenőre 45 perc játék után a csere nélkül felálló PELC, hazai részről Kolompár Olivér a 21. és a 39. percben talált be, a vendégeknél fél óra játék után Kiss mattolta Dokter kapust. A második félidő elején egy szabadrúgás után Lázár egalizált, a pápaiak hősies védekezésének és Dokter kapus bravúrjainak köszönhetően pedig sikerült kiharcolni az egy pontot.  

PELC U19 - Üstökös FC Győr 2-2 (2-1) Gsz.: Kolompár 2 ill. Kiss, Lázár

Igor Nicsenko: Természetesen jobban örültem volna, ha három ponttal hagyjuk el a játékteret, de panaszra nem lehet okom, a játékosok mindent megtettek. Betartották az utasításainkat, voltak helyzeteink, főleg a hozzáállás és a küzdeni akarás miatt fogom megdicsérni őket. Nagy kár, hogy a sérüléshullám miatt kevesen vagyunk, emiatt nincs nagyon variációs lehetőségem, megyünk tovább, igyekszünk minél jobban teljesíteni.

Az U17-es csapat 5-0-s vereséget szenvedett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!