Nyílt napok a Pápai Vízműnél a víz világnapja alkalmából


2019-03-22 19:29:12  | cikk: Babos Petra  | 


Nyílt napok a Pápai Vízműnél a víz világnapja alkalmából főképe
Március 22-e a víz világnapja. Ezen jeles nap alkalmából már hosszú évek óta hagyomány, hogy a Pápai Vízmű megszervezi víz világnapi programját, melynek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a vízmű munkájával, felhívva a figyelmet az egészséges, tiszta víz természet adta értékére, ennek az értéknek a megőrzésére, a csapvíz fogyasztásának fontosságára, mindennapi életünkben betöltött nélkülözhetetlen szerepére. A víz világnapjához rajzpályázat is kapcsolódott, Vizet mindenkinek címmel, melyen a víz fontosságára, szerepére hívták fel a pályázók figyelmét. A beérkezett pályamunkákat a Várkertfürdőben állították ki.

Szili Ágnes laboratóriumvezető elmondta, az idén is lehetőséget biztosítottak a lakosság számára, hogy kilátogassanak a tapolcafői vízbázisra és a szennyvíztisztító telepre. Természetesen ebben az évben is a víztorony látogatás bizonyult a legnépszerűbbnek, hiszen erre a programra jelentkeztek a legtöbben.
-Iskoláknak felkínáltuk, hogy előadást tartunk a vízminőségről, a szennyvíztisztításról. A program végén pedig vizet is vizsgálunk, mivel a víz mindenhol más ízű, más összetevőket tartalmaz. A víz világnapján a Közgázban tartottunk előadást a szakemberekkel - emelte ki Szili Ágnes, aki hozzáfűzte, Pápa nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen bőséges a vízkészletünk, és még így is körülbelül 35.000 köbméter elfolyik a természetbe.
A tapolcafői vízbázison ma délelőtt a nagyteveli óvodások jártak, akik megtekintették a fertőtlenítést, megnézték a forrást és meg is kóstolták a friss vizet. A gyerekek mindannyian tudták, hogy sok vizet kell fogyasztani, s a pápai csapvíznél nincs is egészségesebb ital, amit ihatnának.
Pillerné Fódi Ilona óvónő elmondta, a gyerekekkel egész héten a vízzel foglalkoztak.
-Minden évben ellátogatunk Tapolcafőre, s minden alkalommal újat is tanulunk. Egész évben tanítjuk az ovisoknak, hogy a víz mennyire nagy kincsünk, s óvjuk, vigyázzunk rá. Nagy örömünkre, nem pazarolják a vizet, s örömmel fogyasztják is. Az idén a TeSzedd szemétgyűjtési akcióval egy időpontra esett a víz világnapja is, így megbeszéltük a gyerekekkel, hogy sajnos sok felnőtt eldobja a szemetet, amivel szennyezik a környezetet. Sokat beszéltünk arról, hogy a vizeket is szennyezik az emberek, járművek - tette hozzá az óvónő, aki elmondta, az óvodájuk nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre.
A programsorozat kapcsán az érdeklődők bepillantást nyerhettek a Pápai Vízmű mindennapjaiba, miközben megtanulhatták, hogy a víz kincs, óvni kell, vigyázni rá.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!