Évértékelő állománygyűlés Pápán


2019-03-21 13:53:19  | cikk:  | 


Évértékelő állománygyűlés Pápán főképe
A 2018-ban végzett munkát értékelték a pápai rendőrök.

A Pápai Rendőrkapitányság 2018. évi tevékenységét értékelő munkaértekezletnek 2019. március 19-én délután a pápai Városháza adott otthont.

Az értekezlet elöljárója dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány volt. Az állománygyűlésen részt vett Pápa város polgármestere, a Pápai Járási Hivatal vezetője, a Pápai Járásbíróság elnöke, a Pápai Járási Ügyészség és a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség képviselője, valamint a Pápa Városi Polgárőr Egyesület vezetője is.

Elsőként Szappan Csaba r. alezredes kapitányságvezető értékelte a kapitányság elmúlt évi munkáját. Beszédében kiemelte, hogy mind Pápa városa, mind a térség települései biztonságosnak tekinthetők. A bűncselekmények száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat, a bűncselekmények felderítési mutatója pedig emelkedett. Elmondta, hogy a tavalyi évben több olyan ügyben is sikerült a pápai nyomozóknak eredményt elérni, amely a lakosság széles körét foglalkoztatta. Ilyen volt többek között a Pápa, Nyárád és Mihályháza határában, valamint Sárvár és Szakony közelében illegálisan elhelyezett veszélyes hulladékok miatt folytatott eredményes nyomozás. 

A Pápai Járásban 2018-ban az előző évhez képest emelkedett a balesetek száma. Továbbra is a sebesség helytelen megválasztása, az elsőbbség meg nem adása és a kanyarodás szabályainak megszegése okozta a legtöbb káreseményt. Az ittas járművezetők által okozott balesetek száma is emelkedett, holott a rendőrök több ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

Szappan Csaba r. alezredes kiemelte, hogy a pápai rendőrök tavalyi munkáját nagyban segítették a társszervek, a polgárőrségek, a rendészeti feladatot ellátó személyek és az önkormányzatok is.

Az évértékelő állománygyűlést megtisztelte hozzászólásával dr. Áldozó Tamás Pápa város polgármestere is, végezetül dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok adott tájékoztatást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. évi tevékenységéről és meghatározta az idei év legfontosabb feladatit.

Képek:


Címkék: rendőrségi