Időntúli hétméteres döntött


2019-03-20 20:25:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Időntúli hétméteres döntött főképe
Szentgotthárd serdülő csapatával találkozott a Bakonyerdő Pápa utánpótlás együttese. A harmadosztály észak-nyugati csoportjának 14. fordulóját a pápaiak jó előjelekkel várhatták, hiszen idén több alkalommal is biztató eredményeket értek el, sőt a Felsőörs csapata ellen bravúros győzelmet arattak. Ősszel nyolc góllal a Szentgotthárd nyert (38-30), így volt miért visszavágni Sipőcz Milán csapatának. Az első félidő kiegyenlített erők küzdelmét hozta, egyik alakulat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. 11-10-es első 25 perc után a játék képe a folytatásban sem változott, várható volt, hogy az utolsó pillanatokra marad a döntés. Így is lett, 23-23-nál Nagy Olviér labdaszerzése és gólja után úgy tűnt, megnyeri a meccset a Pápa, egy rutintalanság okozta időntúli hétméteressel az ellenfél azonban egyenlített, így maradt a játék összképe alapján igazságosnak mondható pontosztozkodás.

Bakonyerdő Pápa - Szentgotthárd 25-25 (11-10)

Sipőcz Milán: Félig üres és félig tele is van az a bizonyos pohár, úgy gondolom, nyerhettünk is volna, de a végén nem jött ki a lépés számunkra. Sajnos a kevés meccsrutin miatt az ilyen találkozókat még nem tudjuk a magunk javára fordítani, a lefújáshoz közeledve csökkent a koncentrációkészség, kapkodtunk, fejben nem voltunk rendben. Biztos vagyok benne, hogy ez változni fog, csak nagyobb rutinra van szükségünk, a képességekkel nincsen baj.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!