Játékban FORRaDalom


2019-03-15 23:06:13  | cikk: Babos Petra  | 


Játékban FORRaDalom főképe
Rendhagyó programnak adott otthont a Pannonia Reformata Múzeum és Kávézó március idusán. A Játékban FORRaDalom elnevezésű kávéházi program elsősorban fiataloknak szólt.
Halászné Kapcsándi Szilvia, a Pannonia Reformata Múzeum vezetője, gyűjteményi igazgatóhelyettes elmondta, a Kávéházi beszélgetések című rendezvény adta az ötletet, hogy a fiatal korosztályt is próbálják megszólítani valamilyen módon. Úgy gondolták, március 15-e jó alkalom lehet arra, hogy Pilvax Reformata. ma címmel megszólítsák a fiatalokat, hogy játszanak egyet velük. Az irodalmi kávéházi programot szeretnék a jövőben is folytatni, főként a középiskolásokra és az egyetemistákra fókuszálva.
A jó hangulatú, interaktív játékos programot Horváth Andrea és Csukárdi Sándor vezette.
Csukárdi Sándor elmondta, a fiatalokat nagyon nehéz megszólítani, de reményét fejezte ki, hogy a játék sokakat megmozgat majd, s sokan ellátogatnak a programra.
-A délután során volt verskirakó, strófatotó és rímfaragó is. Volt például olyan feladvány, hogy magyar versek magyar fordításait kellett felismerni, de volt olyan is, hogy a verset „elszabdalták” és össze kellett rakni a helyes sorokat - emelte ki Csukárdi Sándor, aki a program nyitányaként a Nemzeti dalt szavalta el saját átiratában.
A kávéházi rendezvény egyfajta ismerkedés is volt, hiszen a résztvevőket úgy sorsolták össze. A kávészünetben finom pizzával kínálták meg a megjelenteket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!