Jubileumot ünnepelt a Fidelitas Pápai Csoportja


2019-03-03 19:56:31  | cikk: HuHa  | 


Jubileumot ünnepelt a Fidelitas Pápai Csoportja főképe
20 esztendővel ezelőtt, 10 fővel alakult meg a Fidelitas Pápai Csoportja, ezt ünnepelték a hétvégén a mai és az egykori tagok vendégeikkel: köztük a megyében működő társcsoportok tagjaival - tapolcaiakkal és veszprémiekkel -, helyi politikusokkal és meghívott előadókkal. A rendezvény a jelenlegi tagok számára egy beszélgetős előadással indult, Áldozó Tamás polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő volt a program vendége, akik fiatalos stílusban osztották meg gondolataikat közügyekről, politikáról és az idei év feladatairól. Őket követően Beke Sándor pszichológus, kommunikációs szakember tartott előadást a fiataloknak a kampányra való felkészülés üzeneteivel. Az este aztán az ünneplésé volt, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte a jeles születésnapot ünneplő csoportot, akik közé ekkora csatlakoztak az egykori alapítók és tagok, akiket a politikus örömmel üdvözölt, felidézve régi emlékeket, közös feladatokat, aztán pedig a jelenről és a jövőről szólt.
Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is köszöntötte a csoportot

-A jövő választásai előtt állunk és számítunk a segítségetekre, úgy ahogy eddig is - mondta és felhívta a figyelmet arra, hogy a tavaszi európai parlamenti választásoknak rendkívüli tétje van, annak ellenére, hogy kevésbé személyes a választópolgárok számára. Arra kérte a tagságot, hogy vegyék ugyanolyan komolyan a kampányban való részvételt és munkát, mintha ismerős arcok mellett kellene kiállniuk. Arról is szólt, az EP-választások eredménye meghatározó lesz az őszi önkormányzati választások szempontjából is, hiszen az ellenzék őszi politikai alkui a tavaszi választás eredménye alapján születnek meg. Dr. Kovács Zoltán gratulált az évfordulóhoz, jó együttműködést és munkát kívánt a Fidelitas jelenlegi tagjainak és további segítségét is felajánlotta a csoportnak. A köszöntő szavak után a narancssárga krémmel díszített tortán elfújták a gyertyákat és kötetlen beszélgetéssel folytatódott az este.
Pintér Tamás alapító elnök, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Áldozó Soma jelenlegi elnök fújta el a gyertyákat a tortán

Az egykori alapítók, melyek közül többen is részt vettek a rendezvényen örömmel idézték fel a régi időket, a kezdeteket. A csoport 1999 februárjában jött létre 10 fővel, sok programot szerveztek, és sok területen segítették a Fidesz munkáját. Juhász Tamás alapító tag, az első alelnök felidézte, egy baráti kör hozta létre a csoportot, melynek tagjai nyitottak és érdeklődők voltak a politika iránt és bennük volt a vágy, hogy minél több hasonlóan gondolkodó fiatalt megismerjenek az országban.
A régi tagok is eljöttek, jobbra Juhász Tamás

-Az volt a cél, hogy minél több fiatalt megszólítsunk, és együtt gondolkodásra ösztönözzünk. Nyári táborok, rendezvények, sportesemények adtak erre lehetőséget. Nagyon jó emlékeket őrzök arról az időről - mesélte és örömét fejezte ki, hogy a csoport ma is működik és taglétszámában megerősödött.

A Fidelitas Pápai Csoportjának mai elnöke Áldozó Soma, 2016-ban csatlakozott a közösséghez, barátai által ismerkedett meg a tagsággal és mivel nagyon érdeklődött a közélet és a politika iránt, tagja lett a csoportnak, múlt év őszén pedig átvette a vezetői pozíciót a korábbi elnöktől, Varga Dávidtól, aki egyetemi tanulmányai miatt nem tudta vállalni a feladatot. Mint mondta, több mint száz tagjuk van, igazán aktívan pedig tizenöten dolgoznak a csoportban, de fontos feladatának érzi, hogy tovább bővítse az aktív létszámot.
-Nagyon jó a csapatunk, közös az érdeklődési körünk, közös az értékrendünk, könnyű aktivizálni a tagokat és jó barátságot ápolunk egymással - mondta. Hozzátette, feladatuk, hogy minél több fiatalt megszólítsanak, beszélgessenek velük, átadják értékrendjüket és az idei két választás kampányában is sok munkát vállalnak ezzel kapcsolatban.
Áldozó Soma jelenlegi elnök szerint nagyon jó a csapatuk

A jó hangulatú születésnapi rendezvény az ünneplésen túl a társcsoportokkal való ismerkedésre is kiváló alkalmat nyújtott, a vendéglátó pápaiak a veszprémi és tapolcai fiatalokkal tapasztalatokat cseréltek és az együttműködés lehetőségeit keresték, de természetesen a bulizás sem maradt el.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!