Születni a Facebookon -Csukárdi Sándor novelláskötete


2019-03-03 09:01:03  | cikk: Babos Petra  | 


Születni a Facebookon -Csukárdi Sándor novelláskötete főképe
Nemrégiben jelent meg a Szó és Kép Színpad vezetőjének novelláskötete, amely a Születni a Facebookon címet viseli. A könyvbemutatót szombaton délután tartották a Jókai Mór Városi Könyvtárban.
Csukárdi Sándor elmondta, 2000-ben írta első novelláját az íróasztalfióknak.
-Ahogy visszaolvasgattam, nem tetszettek, eldobtam őket. Azonban egyet meghagytam, s azt átalakítgattam. Az első nyilvános bemutatkozása a novelláimnak a Magyar Irodalmi Házhoz köthető, hiszen ők pályázatot írtak ki, amire teljesen véletlenül bukkantam rá a Facebookon. A születéssel kapcsolatosan kellett valamilyen történetet írni, s erre született meg a Születni a Facebookon című novellám. Ami számomra is meglepően, nagy sikert ért el, hiszen több mint száz novella közül a második helyezést kapott, s be is válogatták a Születés című antológiába egy másik művemmel, a Hókotróval együtt - mondta el Csukárdi Sándor, aki hozzátette, eddig körülbelül harminc novellát írt.
-Novelláimat Örkény és Karinthy közé helyezném, úgynevezett csukárdisándoros stílusban. S hogy miért is Születni a Facebookon? Sajnos egyre kevesebbet kommunikálunk személyesen, de egyre többet mutatunk meg magunkból a közösségi hálón keresztül. Zárkózok a saját közegemből, de egy árnyvilágban mégis sokat mutatunk meg.
Csukárdi Sándor elmondta, nagy öröm számára, hogy megjelent a kötete. A könyvet Homokbödögén már bemutatta, ott nagy sikert aratott vele.
Csukárdi Sándor elárulta, következő könyve ősszel fog megjelenni, az egy mesekönyv lesz, amely téli meséket fog tartalmazni.
Rátz Ottó újságíró, mesterpedagógus, az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Kék-Fehér Könyvkiadó alapítója megnyitójában elmondta, a könyvbemutató egy ünnep, hiszen egy szerzőnek mindig ünnep, ha egy írásműve megjelenik, legnagyobb pedig az, ha könyv formátumban is megjelenik az, s kézbe vehető.
-Sándor jó tollú, remekül ír, a könyvei az örökkévalóságnak szólnak - emelte ki Rátz Ottó.
Köszöntőjében végül hozzátette, neki is ünnep a mai nap, hiszen könyvet mutathat be, s bízik abban, hogy az írásnak igenis van jövője.
-Hiszek abban, hogy van élet a Facebook után és előtt is. Ezért jók a könyvek, amiket szeretni kell, s azokat is, akik írásra vállalkoznak - zárta gondolatait az újságíró, aki gratulált Csukárdi Sándornak, s további sikereket, alkotásokat kívánt neki.
A könyvbemutatón a moderátor Horváth Andrea volt, közreműködött a Kella Csellóegyüttes, Balogh Adrienn, Rózsás Anna, Rózsás Hajnalka és Janus Norbert.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!