Városi villanyautó


2019-02-28 18:01:22  | cikk: HuHa  | 


Városi villanyautó főképe
Elektromos autót vásárolt az önkormányzat egy pályázati lehetőség kihasználásával, a gépkocsi ma délután érkezett meg a Városháza elé. A jármű megvásárlásáról még tavaly döntött a képviselő-testület és tavaly nyújtották be a pályázatot is a beszerzés támogatására - tudtuk meg Áldozó Tamás polgármestertől. Az autó 11 millió forintba került, ehhez 1,5 millió forintos támogatást kapott a város. A városvezető úgy fogalmazott, ez akár egy korszakhatár is lehet, hiszen az első ilyen autó, ami a város tulajdonában van.
-Az autó a Városházát fogja szolgálni, a munkatársaim kulcsos autóként fogják főleg a város területén és a járásban használni hivatali munkájuk során - közölte.
Az elektromos üzemű gépkocsit a takarékosság jegyében vásárolta az önkormányzat, a polgármester bízik abban, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket és később más önkormányzati intézmények számára is vásárolhatnak ilyeneket. A polgármester azzal számol, hogy az új autónál szervizköltséggel nem kell számolniuk, az elektromos áram pedig lényegesen kevesebbe kerül, mintha üzemanyagot vásárolnának. Gyakori használat esetén így hamar megtérül a beruházás.
Az első elektromos gépkocsi az önkormányzat birtokában

Ezt a járművet elsősorban az építésügyi hatóság és az emberi erőforrás osztály munkatársai használják majd, az ő munkájuk során kell a legtöbbet közlekedni a város és a járás területén. Éves viszonylatban ez nagyon sok kilométert jelent, az új autó a hagyományos hivatali járművek használatát fogja kiváltani. A 250 kilométer névleges futóteljesítményű, magasan felszerelt, legkorszerűbb technológiával bíró jármű jó munkakörülményeket biztosít a munkatársaknak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!