82 raklap bébiételt hozott a Teuton Lovagrend


2019-02-27 12:46:58  | cikk: Babos Petra  | 


82 raklap bébiételt hozott a Teuton Lovagrend főképe
Február elején juttatott el nagyértékű adományt városunkba a németországi Teuton Lovagrend, ma pedig újabb szállítmánnyal érkezett.
Klaus Blos, a lovagrend nagymestere elmondta, két teherautóval érkeztek Pápára, összesen 82 raklapnyi áru marad itt.
-Az adomány nagy része a jól ismert bébiételgyártó cég terméke, többek között gabonapép, amelyekhez hoztunk gyümölcsöt is, hiszen vannak olyan gyerekek, akik úgy szeretik, ha a pépben van gyümölcs is. A biotermékek nagyon vitamindúsak - tudtuk meg a nagymestertől, aki hozzátette, nemrégiben hozott adományt Pápára, s örömmel tapasztalta, hogy a raktárak üresek, hiszen Pápán jól működik az elosztó rendszer, s közvetlenül a gyerekekhez juttatják el az élelmiszereket, s nekik ez ad újabb motivációt a következő útjukhoz. Nagyszerű érzés látni, hogy jó helyre kerül az adomány, örülnek neki a családok.
Klaus Blos köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vesz az osztásban, ami hatalmas munka. Köszönetét fejezte ki Áldozó Tamás polgármesternek is, akivel évek óta együttműködnek. A város támogatása nélkül nem érhetnének el ilyen nagy eredményeket.
Áldozó Tamás a szállítmány kapcsán elmondta, a város legnagyobb adományozója a Teuton Lovagrend, ami köszönhető Klaus Blosnak. A jó kapcsolat 20-25 éves múltra tekint vissza.
-A Teuton Lovagrend által az évek során eljuttatott adomány összege sok-sok tíz millió forint. Ez nagy segítség azoknak a pápai családoknak, akik ebből részesülnek, hiszen megkapják azt támogatást, a szociális ellátást, ami a jogszabály szerint nekik jár, s itt Pápán ennél még jóval többet, a Teuton Lovagrendnek köszönhetően - emelte ki a polgármester, aki hozzátette, a határon kívül is vannak olyan családok, akinek az életszínvonala meg sem közelíti az ittenit, s ők mégsem részesülnek ilyen támogatásban.
A Teuton Lovagrend magyarországi képviseletet szeretnék a közeljövőben megerősíteni. Terveik között szerepel egy erős magyarországi rendtartomány kialakítása, ami saját erőből is képes arra, hogy a németországi minta alapján szervezze meg a működését, saját forrásaiból szállítmányokat fogadjon, s, hogy adományokat jutasson el határon túli magyar településekre.
A bébiételhez a városi osztás keretein belül juthatnak majd a családok, melynek időpontjáról a későbbiekben értesítik a lakosságot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!