Erasmus+ találkozó Pápán


2019-02-27 10:24:45  | cikk: ha  | fotó: Molnár András, Frőhlich Viktória  | 


Erasmus+ találkozó Pápán főképe

Öt partnerintémény diákjainak és tanárainak részvételével szervezett találkozót a Türr István Gimnázium február 18. és 22. között. Az Erasmus+ projekt a 21. század iskoláját helyezi középpontba, azon belül is a közösségi szolgálatot, az önkéntes munkát. A német, lengyel, cseh, román vendégek és a magyar vendéglátók számos közös programon vettek részt. Már az első napon vegyes csoportokat hoztak létre, így a feladatvégzés (prezentációk, kutatómunka) közben elkerülhetetlen volt a projektnyelv, az angol használata.

A csopormunka során angolul kommunkáltak a diákok

A találkozó résztvevői meglátogatták a helyi tűzoltó parancsnokságot, ahol megismerkedhettek a szolgálat munkájával, kipróbálhattak néhány eszközt és felpróbálhatták a tűzoltók speciális ruháját is. Ezt követően a türrösök vezetésével egy különleges városnézésen vettek részt a nemzetközi csoportok tanulói. A nevezetességek megismerése mellett játékos feladatokat oldottak meg és tapasztalataikat egy-egy prezentációban összegezték.

A Vajda Márta Iskolában egy kis házi koncerttel készültek a vendéglátók

- Két kirándulást is szerveztünk a projektben résztvevő fiatalok számára - mondta Molnár András kapcsolattartó. - Jártunk Győrben egy állatmenhelyen, ahol kutyát is sétáltattak a diákok, Budapesten pedig egy különleges kiállításra invitáltuk a külföldi tanárokat és diákjaikat. Ellátogattunk a budapesti Láthatatlan Kiállításra, amely tanulságos élményeket nyújtott mindenki számára. Az ebédet is egy érdekes helyen, a Nem Adom Fel Alapítvány éttermében fogyasztottuk el. Budapest első fogyatékossággal élő emberek által alapított kávézójában fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek készítik és szolgálják fel az ételeket - tette hozzá a pápai találkozó szervezője. Természetesen mindkét városban jutott idő néhány nevezetesség megtekintésére is.

A kézműves foglalkozáson álarcokat, farsangi díszeket készítettek

A helyi programban szerepelt még előadás az AFS-ről, de jártak a vendégek a Vajda Márta Iskolában, ahol részt vettek egy különleges testnevelés órán, ahol a középiskolások kipróbálhatták a csörgőlabdát, a kerekes székeket és a zsinórlabda nevű játékot. A fogyatékkal élő gyerekeket, fiatalokat összefogó Barátság Klubbal két közös alkalom is volt, jó hangulatban telt a kézműves foglalkozás és a farsangi délután is.

A találkozó jól sikerült, mondta Molnár András, a visszajelzések alapján elmondható, hogy a programok segítették a közösségi szolgálat és az önkéntesség néhány elemét körüljárni, a külföldi partnerek megismerték ezen területek magyarországi gyakorlatát. A következő találkozó Csehországban lesz áprilisban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!