Végleges a Perutz játékoskerete


2019-02-20 09:24:54  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Végleges a Perutz játékoskerete főképe
Február 14-én éjfélkor lezárult az átigazolási időszak, ezután már csak szabadon igazolható futballisták szerződtethetők. A Perutz FC-nél hét játékos távozott, négy labdarúgó játéka pedig elnyerte a szakmai stáb tetszését.

A Perutz FC célja a téli átigazolás folyamán az volt, hogy minden posztra legalább egy játékost igazoljon, ezáltal versenyhelyzetet teremtve a játékosok között. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sokan érkeztek próbajátékra, közülük azonban csak négyen tudtak élni a lehetőséggel. Egyikük Tiba Levente, húsz éves, mosonmagyaróvári nevelés, ezután Szombathelyen futballozott, egy gyirmóti és ausztriai kitérő után folytatja Pápán pályafutását. Rozmán László a védelemben számít rá. Szilágyi Adrián 18 éves, az Illés Akadémiáról érkezett, a pápaiak vezetőedzője szerint az eddig nyújtott teljesítménye alapján a legjobb igazolásnak tűnik, jó felfogású, nagy munkabírású labdarúgó, ám kell neki idő, amíg át tud állni a felnőtt futballra. Farkas Balázs a győri akadémián nevelkedett, támadó és védekező középpályásként is a csapat hasznára tud lenni, igaz neki is még szoknia kell az NB III ritmusát, de mindenképp a jövő embere lehet. A 21 esztendős Tóth Milán újpesti nevelés, legutóbb a III. kerületi TVE együttesében játszott, a támadósorban bevethető játékos 12 mérkőzésen kezdőként, kétszer csereként lépett pályára ősszel a fővárosi csapatban, melyeken három gólt lőtt.

A Perutz FC-től a tél folyamán Havasi Dániel, Udvardi Mózes, Szabó Tibor, Kozma Máté, Somogyi Richárd, Szénási István és Füleki Norbert távozott.

A pápai csapat utolsó felkészülési mérkőzését a kiadottól eltérően február 24-én, vasárnap 14:30-tól Ménfőcsanak ellen idegenben vívja. A bajnokság március 3-án 11:30-tól a III. kerület ellen szintén idegenben folytatódik.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!