Projektparty a város fejlődéséről


2019-02-16 18:34:36  | cikk: HuHa  | 


Projektparty a város fejlődéséről főképe
Projektpartyval kezdődött a Pápai Polgári Kör februári összejövetele csütörtök este a Galéria Bisztró emeleti dísztermében. A találkozó ezúttal kicsit más volt, mint az előző alkalmakon, hiszen most nem az egyes projektekről volt szó, hanem a város fejlődéséről, életéről. Áldozó Tamás polgármester előadásában azokat a kutatásokon alapuló tényeket ismertette, melyeket a Vállalkozók Újévi Fogadásán is bemutatott.
-Szerintem ez roppant érdekes és színes, ráadásul nagyon sok jó adatot is tartalmaz a pápaiaknak, ez pedig különösen jó - fogalmazott.
Ismét megtelt a Bisztró emeleti terme érdeklődőkkel

Előadásában arra törekedett, hogy a város életéről olyan információkat osszon meg a hallgatósággal, melyek számokkal leírhatók, s nem csak tapasztalati úton érzékelhetők, hiszen a különböző vélemények között jól el lehet igazodni a kutatási eredmények ismeretében.
-Ezek a kutatási eredmények visszaigazolják azt a narratívát, amit mi, a város vezetői is képviselünk: a város erősödik, a város gazdaságában évtizedek óta nem látott pozitív folyamatok látszanak, aminek következtében a pápai emberek pénztárcájába egyre több pénz kerül, és aminek következtében a városnak is egyre több pénze van különböző fejlesztésekre, intézmények működtetésére.
A polgármester szerint fontos, hogy a pápaiak ismerjék városuk eredméyeit és büszkék legyenek rá

A város gazdaságát tekintve elmondta, az elmúlt években jelentős beruházások valósultak meg a nagy gazdasági társaságoknál, ez azt jelenti, hogy a pápai gazdaságot szolgáló infrastruktúra folyamatosan fejlődik, ami pedig egyre növekvő bevételeket jelent a társaságoknak. Az elmúlt négy évben a pápai gazdasági társaságok bevétele közel 70 százalékkal nőtt. Ezt a változást tükrözi a helyi adóbevételek növekedése is, ami hasonló dinamizmussal változott az előző években. Hasonló, de ellenkező előjelű eredményt mutat a munkaerő-piaci helyzet is, hiszen az álláskeresők száma a társaságok árbevétel-növekedésének dinamizmusával csökkent. A munkanélküliek aránya 2 százalék körüli jelenleg, amire büszke lehet a város - jelentette ki a polgármester.
-Ismerve a város lakosságának összetételét, a cigány lakosság lényegesen nagyobb arányát a városban és azt, hogy a kutatások szerint a cigány lakosság körében lényegesen nagyobb a munkanélküliek aránya, mint a nem cigány lakosság körében, akkor azt mondhatjuk, hogy büszkék lehetünk az eredményeinkre. Ezek állják az összehasonlítást a megyeszékhely, de akár más megyeszékhely adataival is.
Az erősödő helyi gazdaság a város lakóira és a közösség egészére is pozitív hatással van - véli a polgármester

Az előadáson ezen tények mellett az élet számos más területére is kitért a városvezető, többek között szólt a lakosság számának és arányának változásairól, a vendégéjszakák alakulásáról és a vásárlóerő növekedéséről.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!