Eredményesek voltak a Perutz új igazolásai


2019-02-16 14:02:20  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Eredményesek voltak a Perutz új igazolásai főképe
A téli felkészülés végéhez közeledve barátságos mérkőzésen találkozott a Perutz FC és Veszprém gárdája, a lefújás után a hazaiak kétgólos sikernek örülhettek.

A Perutz FC a hétközi RKSK elleni 2-1-es győzelem után a Veszprém megyei első osztályt vezető Veszprémmel találkozott. A VLS elleni találkozó már a hetedik tesztmeccse volt a pápaiaknak, akiknél pályára lépett a három új igazolás, a védő Tiba Levente, a középpályás Szilágyi Adrián valamint a támadósorban bevethető Tóth Milán. A mérkőzés külön pikantériáját az adta, hogy ellenfélként visszatért három ex-Perutz játékos, Venczel Zoltán, Domján Roland és Somogyi Richárd is. Kellemes tavaszi időben a kilátogató nézők az első félidőben egy gólt láthattak, a pápaiak új igazolása, Tóth Milán egy kidolgozott támadás végén az elfekvő kapus felett helyezett a hálóba 1-0. A második félidőben tovább növelte a különbséget a hazai csapat, Szilágyi egy lepattanó labdát lőtt nagy erővel a jobb felsőbe 2-0. Nem sokkal később már három volt a különbség, egy bal oldalon vezetett akció végén Szabó Zsolt lőtte ki a hosszút 3-0. A vendégek a csereként pályára lépő Csordás Máté révén szépítettek, aki egy eladott labdát követő kontratámadás végén passzolt a kapuba 3-1.

Perutz FC - VLS Veszprém 3-1 (1-0) Gsz.: Tóth M., Szilágyi, Szabó Zs. ill Csordás M.

Rozmán László: A csapat hozzáállásával és játékával is meg voltam elégedve. Főleg az első 65-70 percben azt csinálták, amit kértünk tőlük. Tudtuk, hogy a mérkőzés végéhez közeledve ki fog ütközni a fáradtság, de annak kifejezetten örülök, hogy egy nagyon kulturált, szervezett csapatot sikerült legyőznünk. Pozitívum, hogy egyre jobb teljesítményt nyújt a csapat, sokkal szervezettebbek, egységesebbek és gyorsabbak vagyunk a korábbi hetekhez képest, ezt a fordulatszámot kell megtartani a bajnokságig illetve pontosítani a játékunkat.

Perutz FC: Szigeti - Bohner, Dóczi, Császár, Böröczky - Baldauf, Nagy T., Szilágyi, Ivancsics - Tóth M., Szabó Zs., cserék: Dokter, Benecz, Hanzl, Farkas, Iványi.

VLS Veszprém: Kis - Rédling, Domján, Felber, Gulyás, Gunther, Vass, Somogyi, Gálfi, Venczel, Simon, cserék: Orbán, Csordás, Molnár, Király.

A pápai csapat utolsó felkészülési mérkőzését február 24-én, vasárnap 14:30-as kezdéssel Ménfőcsanak ellen idegenben vívja. A tavaszi szezon március 3-án 11:30-tól a III. kerület ellen idegenben folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!