150 ezer forint gyűlt össze a négylábúaknak


2019-02-15 14:06:52  | cikk: ha  | 


150 ezer forint gyűlt össze a négylábúaknak főképe

Három héten át vetítették az Egy kutya hazatér című filmet a pápai Petőfi Moziban. A megható történet természetesen a kutya és az ember mindent felülíró barátságáról, a hűségről szól. Közel 1300-an váltottak erre jegyet, s ők nemcsak egy szép filmet láthattak, de adakoztak is. A mozi üzemeltetője, Micsik Zoltán ugyanis úgy döntött, hogy minden jegy árából 100 forintot a Pápai Humán Állatvédő Egyesületnek ajánlanak fel. Emellett elhelyeztek a bejáratnál egy gyűjtőládát is, amibe, aki szeretett volna, további adományt tehetett. Így összesen 147 300 forint gyűlt össze, amit Micsik Zoltán ma délelőtt adott át az állatvédőknek a Szabó Dezső utcai telephelyen.

Micsik Zoltán adta át az összegyűlt támogatást

Gaálné Nagy Dorisz, az egyesület alelnöke örömmel vette át az adományt, mint mondta, a telepen élő kutyusok oltására, ivartalanítására fogják fordítani az összeget. Köszönetét fejezete ki mindazoknak, akik a mozi kezdeményezésére támogatták a gazdira váró négylábúakat. A Pápa Humán Állatvédő Egyesület jelenleg 16 kutyust gondoz, volt a közelmúltban több örökbefogadás is, de sajnos folyamatos az utánpótlás. Az állatvédők nem csupán a befogadott kutyák ivartalanítását finanszírozzák, szükség esetén anyagilag a gazdikat is segítik abban, hogy az állatorvos elvégezze ezt a műtétet.

Jó körülmények között élnek a kutyusok a telephelyen, de az igazi örömöt egy szerető gazdi jelentené

Micsik Zoltán, miután átnyújtotta az adományt, körbejárta a kenneleket. Mint mondta, szíve szerint mindegyik kutyust hazavinné, de otthon náluk már teltház van. Mindenesetre reméli, hogy a gazdira váró kutyák mihamarabb szerető családra találnak. Gaálné Nagy Dorisz hozzátette, hogy hamarosan szerveznek nyílt napokat az érdeklődők számára, de addig is, aki szeretne néhány boldog órát csempészni a szomorú szemű kutyusok életébe, jelentkezzen sétáltatásra az egyesület vezetőinél.

Képek:


Címkék: állatvédő | adomány
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!