Nem jött ki az osztálykülönbség


2019-02-02 15:15:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nem jött ki az osztálykülönbség főképe
2-2-es döntetlennel ért véget a Csorna pápai vendégjátéka, a Perutz alapemberei gyenge napot fogtak ki, így a hazaiak nem érdemeltek győzelmet.

A héten második edzőmeccsét játszotta a Perutz FC, hét közepén az Illés Akadémia 2-1-es győzelmet aratott, szombaton pedig a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokság első osztályában második helyen álló Csorna volt az ellenfél. Érdekesség, hogy először tért vissza ellenfélként korábbi sikerei helyszínére Marton Miklós, akinek az irányításával korábban a Perutz megnyerte a megyei első osztályt és feljutott az NB III-ba. A hazaiaknál a két kapus, Sánta és Szigeti is betegség miatt hiányzott, így a PELC utánpótlás játékosa, Matthew Dokter állt a háló előtt, próbajátékosként pedig Szilágyi Adriánt és Androsch Andrét figyelte a szakmai stáb. Néhány perc játék után Németh lövésénél először a hazai portásnak kellett védenie, majd Szabó Zsolt dolgoztatta meg Dénes kapust. A 20. percben Szabó Zsoltot rúgták fel a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Ivancsics azonban csúnyán mellé rúgta. A 33. percben megszerezte a vezetést a Pápa, Vallejos szabadrúgása talált utat a csornai védők feje felett a hálóba 1-0. A második félidő ötödik percében egyenlített a Csorna, egy kiugratás után Farkas Balázs tolta el Dokter mellett a labdát, és az üres kapuba passzolt 1-1. Öt perccel később a korábbi pápai játékos, Farkas Dániel rántotta le Fülekit, újabb tizenegyes! A labda mögé ezúttal Vallejos állt, aki nem hibázott 2-1. A 65. percben alakult ki a 2-2-es végeredmény, egy védelmi hiba után megint Farkas passzolt közelről a kapuba. A lefújás után Rozmán László kritikus volt csapatával szemben, tegyük hozzá jogosan, hiszen játékosai lassan, körülményesen, sok hibával futballoztak.
- Sajnos a csapatom megye egyes szinten játszott, borzasztó gyenge teljesítményt nyújtott. Egy-két játékos hozzáállása és játéka a felháborító kategóriába tartozott, sürgősen el kell beszélgetnünk velük a jövőről, mert ez még egyszer nem ismétlődhet meg, rendkívül csalódott vagyok. Az, hogy a felkészülés közepén nem vagyunk frissek, robbanékonyak, azt el tudom fogadni, az viszont nem, hogy egy megyei csapatot játékban és futómennyiségben nem tudunk felülmúlni. Rengeteg munka vár még ránk.

Perutz FC - Csorna 2-2 (1-0) Gsz.: Vallejos 2 ill. Farkas B. 2

Perutz FC: Dokter - Bohner, Dóczi, Tiba, Böröczky - Iványi, Szilágyi, Ivancsics, Nagy T., Vallejos - Szabó Zs., csereként pályára lépett: Benecz, Hanzl, Füleki, Baldauf, Androsch.

A csapat február 9-én 13 órai kezdéssel Celldömölkön játszik.

Képek:


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!