Sok volt a hiányzó


2019-01-27 16:35:12  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: archív  | 


Sok volt a hiányzó főképe
A Mosonmagyaróvár másodosztályú labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 5-0-ra győzött a harmadosztályú Perutz FC ellen.

MTE 1904 - Perutz FC 5-0 (2-0)

Perutz FC: Szigeti - Tiba, Császár, Varga R. - Bohner, Iványi, Baldauf, Ivancsics, Böröczky - Vallejos, Szabó Zs., cserék: Mogyorósi, Nagy T., Füleki, edző: Rozmán László.

Ismét magasabb osztályban jegyzett ellenféllel találkozott a márciusi folytatásra készülő Perutz FC. Rozmán László - ahogy egy héttel korábban az ETO ellen - úgy most sem az eredménnyel foglalkozott, hanem a mutatott játékot és a próbajátékosokat figyelte. Az NB II utolsó előtti helyén álló MTE az első félidőben két, a második felvonásban három gólt lőtt a sérülésektől, betegségektől tizedelt pápai csapatnak. A Perutz trénere szerint a nagy gólkülönbség ellenére voltak pozitívumok csapata játékában.

- Nagyon sok volt a hiányzónk, az egy osztállyal feljebb szereplő és a felkészülés finisében járó hazaiak megérdemelten nyertek - fogalmazott Rozmán László. - Ekkora különbség nem volt a két csapat között, súlyos egyéni hibákat vétettünk, amit az ellenfél könyörtelenül ki is használt. A félidőben minden cserejátékos pályára küldtem, soha nem látott, felforgatott csapat játszott a második felvonásban, messzemenő következtetéseket nem kell levonni ebből a meccsből, de okulnunk kell a hibáinkból. A labdakihozatalaink letámadó ellenféllel szemben is jól működtek, a végjátékot azonban még le kell pontosítani, mivel a támadózónában sok hibát vétünk.

A Perutz február 2-án, szombaton 11 órai kezdéssel a Csornát fogadja a stadion műfüves pályáján.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!