Elköszöntek Gangler Lászlótól a Honvéd Bajtársi Klubban


2019-01-24 19:35:23  | cikk: Babos Petra  | 


Elköszöntek Gangler Lászlótól a Honvéd Bajtársi Klubban főképe
A Honvéd Bajtársi Klub tisztújító közgyűlést tartott. A rendezvény elején Gangler László ezredestől köszöntek el, aki más alakulatnál folytatja katonai munkáját.
-Örömteli hír ért bennünket, s nagyon büszkék vagyunk Gangler Lászlóra, aki a katonai pálya egy magasabb állomásba kerül. Az ezredes úrral rendkívül jó kapcsolatot alakítottunk ki az elmúlt három év alatt. Sokat dolgoztunk együtt a Hazámat szolgálom vetélkedő kapcsán, s minden olyan egyéb ügyben, amiben a segítségét kértünk, készséggel állt a rendelkezésünkre - tudtuk meg Farkasdi Lajos elnöktől, aki hozzáfűzte, a közgyűlésen az új parancsnokot, Magasy Zsoltot is köszöntik, akivel reményeik szerint hasonlóan jó kapcsolatot fognak majd ápolni.
Farkasdi Lajos a közgyűlésen elmondta, tartalmas három év áll a klub mögött.
-2016-ban arculatváltáson ment át a klub, hiszen a vezetőségi tagok egyenruhát viselnek. Nekünk a honvédelem ügye az első, a katonai hagyományok ápolása mellett. Fontosnak tartjuk a hazafias nevelést, ezért is szerveztük meg a Hazámat szolgálom vetélkedőt diákoknak. A Huszár lakótelepen lévő ejtőernyős emlékművet „örökbe fogadtuk”, s ezután minden évben ott fogjuk a Honvédelmi Napot tartani. Természetesen részt vettünk rendezvényeknek, tartottunk nőnapot, idősek napját is - emelte ki az elnök, majd hozzáfűzte, a mai napon köszöntötték azon klubtársaikat, akik idén ünneplik kerek születésnapjukat, valamint a lejárt mandátumú Polyák István alelnök három éves munkáját köszönték meg.
Farkasdi Lajos köszönetét fejezte ki Gangler Lászlónak a több éves tevékeny munkájáért, majd oklevélben, könyvben és egy Honvéd Bajtársi Klub-os pólóban részesítette.
Gangler László meghatottan mondott köszönetet az elismerésért.
-Nagyon nagy örömmel és meghatottsággal fogadtam a meghívást a klub összejövetelére. Köszönöm azt a szeretetet, ami itt mindig körbevett. Kevés olyan klub működik, ahol a parancsnok helyből származott. Ez a klub abban a szerencsés helyzetben van, hogy utódom, Magasy Zsolt is pápai, így ő is tovább tudja a klub működést segíteni - emelte ki Gangler László, majd hozzáfűzte, soha nem fog elszakadni a várostól, hiszen családja itt marad, s ő is innen fog átjárni a munkába mindennap.
Magasy Zsolt ígéretet tett a klubnak, hogy ezentúl is segíteni fogja a munkájukat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!