Vetélkedő a paraszti társadalom felszámolásáról a Mezőben


2019-01-21 14:53:48  | cikk: Babos Petra  | 


Vetélkedő a paraszti társadalom felszámolásáról a Mezőben főképe
Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum által szervezett, a „Sorsfordítás. A paraszti társadalom felszámolása, 1945-1962” című kiállítása azzal a céllal indult útjára, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra a kevéssé ismert tényre, hogy a Kádár-korszak elején néhány év alatt a teljes agrártársadalmat belekényszerítették a termelőszövetkezetekbe. A Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, mint az Agrárminisztérium fenntartásában működő intézmény is otthont ad a kiállításnak két hétig. A kiállítást egy rendhagyó történelemóra is kísérte a múlt hét elején, melyet Farkas Gyöngyi, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum történésze tartott a diákságnak.
Szalóky-Katóné László Mária az iskola könyvtáros tanára elmondta, a kiállítás szervezők egy csapatjátékra invitálták a végzősöket, hogy felmérhessék tudásukat a korról, a kiállításon látottakról, s a rendhagyó történelemórán hallottakról.
-Nyolc négy-négy fős csapat indult a versenyen, melyek között voltak hentesek, gazdák, mezőgazdasági gépész és vendéglátós tanulók is. A diákok a múlt héten a történelem tanáraik segítségével megtekintették a kiállítást, s azt egy rendhagyó történelemóra keretében fel is dolgozták - mondta el a tanárnő, majd hozzáfűzte, a vetélkedőt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állította össze, olyan feladatokkal, amelyekhez szintén a tablókat megkeresve kapták meg a helyes választ.
A vetélkedő feladatlapjait az iskola történelem tanárai javították ki, a legjobbak értékes nyereményekben részesültek. A nyereményeket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ajánlotta fel. Az első helyezettek könyvet és powerbankot vehettek át, a másodikak szintén könyvet és pendrive-ot, a harmadikak fülhallgatót és könyvet kaptak ajándéka - tudtuk meg a könyvtárostól.

Képek:

A SORSFORDÍTÁS vetélkedő eredménye:
1. helyezett: 11/MGP csapata (5. számú csapat)

mezőgazdasági gépész szakközépiskolai osztály
Csizmadia Dávid, Kalmár Gergő, Pásti Balázs, Vind István.

2. helyezett: 13/É csapata (1. számú csapat)

már szakmával rendelkeznek, 2 éves érettségire felkészítő
osztály
Darabont Mónika, Meiczinger Attila, Szabó Anita, Unger Flóra

3. helyezett: 12/B csapata (7. számú csapat)

erdész szakgimnáziumi osztály
Bolla Zoltán, Janó Tibor, Kiss Bálint, Patyi Ádám László
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!