Az akarat diadala volt


2019-01-21 14:38:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az akarat diadala volt főképe
70 gólos mérkőzéssel indította az évet a Kilián DSE gárdája, mert a vártnál nagyobb csatában győzte le Alsóörs együttesét.

A megyei első osztályú női kézilabda bajnokság kilencedik fordulójában találkoztak a csapatok a Sportcsarnokban, ahol előzetesen hazai sikerre lehetett számítani. A harmadik helyen álló alsóörsiek azonban láthatóan visszavágásra készültek az őszi fiaskóért, és 30 perc játék után nem is álltak rosszul, hiszen 15-15-öt mutatott az eredményjelző. A második félidő közepéig sem változott a játék képe, aztán a Kilián négygólos előnyt szerzett, amiből kettőt meg tudott őrizni a lefújásig.

Kilián DSE - Alsóörs 36-34 (15-15)

Koncz Sándor: Nagyon nehéz szülés volt a mai, sajnos nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna, de a lányok akartak, küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak. Legnagyobb bajunk talán a helyzetkihasználással volt, legalább tíz kapufát lőttünk, de a következő mérkőzésre védekezésben is javulnunk kell.

Képek:


Címkék: kézilabda
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!