Körzeti úszó diákolimpia


2019-01-18 16:21:52  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Körzeti úszó diákolimpia főképe
A Veszprém Megyei Diáksport Egyesület és a Pápai Diáksport Bizottság szervezésében a sportág népszerűsítése, a körzeti diákolimpia bajnoka cím valamint a megyei döntőn való részvétel eldöntése céljából a Várkertfürdőben rendezte meg a körzeti úszó diákolimpia döntőt. 'B' kategóriában, hat korcsoportnak rendezték meg a vetélkedést, melyről az első és második egyéni és a váltó első helyezettek a megyei döntőbe kerültek.

- 12 intézmény közel 150 tanulója állt rajtkőre a körzeti döntőn, elégedettek vagyunk az indulók létszámával - tájékoztatott ifj. Koncz Sándor, a Diáksport Bizottság elnöke. - A városi iskolák mellett Csót és Pápakovácsi is képviseltette magát a versenyen, melyen az összesített pontversenyben az Erkel lett az első kilenc első, öt második és hat harmadik helyezéssel. A rangsorban a második helyen a Türr, a harmadikon a Munkácsy végzett. Bízom benne, hogy a körzet tanulói a megyeit is sikerrel veszik és idén is lesz pápai résztvevője az országos finálénak, melyet március 9-én Győrben rendeznek.

Részletes eredmények ITT!


Képek:


Címkék: úszás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!