Kiemelkedően szerepeltek a türrösök a Megyei Matematikaversenyen


2019-01-12 15:36:58  | cikk: Babos Petra  | fotó: iskola  | 


Kiemelkedően szerepeltek a türrösök a Megyei Matematikaversenyen főképe
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány a 2018-2019-es tanévben kétfordulós megyei matematikaversenyt rendezett. A Pápai Türr István Gimnázium és Kollégiuma a Megyei Matematikaversenyen minden évben részt vesz, idén is több türrös képviseltette magát a rangos rendezvényen.
Németh Katalin, a gimnázium matematika tanár elmondta, nagy öröm és büszkeség az iskola számára, hogy huszonkilenc tanulójuk indult az első fordulóban és tizenhét diák jutott be a második fordulóba.
-Kilenc tanulónk ért el eredményt a megyei versenyen. Hetyei Dániel 5. évfolyamos, Hegedüs Dominik 6. évfolyamos, Németh Dorottya Réka 7. évfolyamos, Tardos Luca 8. évfolyamos, Váczi Dorottya 9. évfolyamos, Bálint Gréta 10. évfolyamos és Mészáros Márton 12. évfolyamos diák első helyezést értek el, míg Udvardy Kata 9. évfolyamos második, Cserkuti Sándor 9. évfolyamos pedig harmadik helyezett lett a versenyen. Az első fordulót mindenki saját iskolájában írja meg. A verseny feladatlapjait, a javítókulcsokat a MATEGYE Alapítvány biztosítja. A dolgozatokat a javítókulcs alapján az iskola tanárai javítják ki. Az első forduló dolgozatainak összesítése alapján kerülnek meghívásra a második fordulóba a versenyzők. A második forduló a megyei társszervező által felkért iskolákban került lebonyolításra. Idén a Türr volt az egyik helyszíne a megmérettetésnek - emelte ki a tanárnő, aki hozzáfűzte, azok a diákjaik, akik részt vettek ezen a versenyen, nagy versenyrutint szereztek.
-Szerencsések vagyunk, hogy iskolánkba sok motivált diák jár, akik örömmel versenyeznek. Többen szeretnének továbbtanulni a matematika területén - emelte ki.
Németh Katalin és Zsuponicsné Bátyay Erzsébet is elismerésben részesült, hiszen ők számos diákot készítettek fel a versenyre. Mint mondták, nagy megtiszteltetés ez az elismerés, s további motivációt ad arra, hogy még több tanulót készítsenek fel a megmérettetésekre.
Végül köszönetét fejezte ki dr. Spissich László matematikatanárnak, aki sokat segített a felkészülésben.
Németh Zsolt igazgató hozzátette, a türrös diákok sok matekversenyen vesznek részt az év során. Ezek nagy része országos, s ezért tartják lényegesnek, hogy megyei fordulókon is részt vegyenek, ahol a megye legjobbjai mérik össze tudásukat. Németh Zsolt szerint ezek rendkívül fontosak, mert nem az országos elit gimnáziumok tanulóival kell versenyezni, akik mögött komoly felkészítési múlt áll. E rendezvények nekik jó visszajelzések, hiszen azt mutatják, hogy a megyében is jó és eredményes munkát végez a Türr gimnázium.
Bálint Gréta 10. évfolyamos diák elmondta, nagyon szereti a matematikát, amit könnyebben átlát, mint bármi mást, ezért ezzel szeretne a jövőben is foglalkozni. Gréta gyorsan megérti az egyes logikai kapcsolatokat.
-Hetedikes korom óta foglalkozom a matekkal keményebben, akkor kezdtem versenyezni is. Hetente járok szakkörre az Észkerék Egyesülethez, de otthon is sokat készülök egy-egy megmérettetésre.
-Nem hittem volna, hogy első leszek, de nagyon örülök, hiszen nem volt könnyű a feladatsor - mesélte Gréta, aki hozzátette, jelenleg az Arany Dániel matekversenyre készülnek gőzerővel.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: verseny
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!