Kiállítás a százéves magyar katonai ejtőernyőzésről a reptéren


2018-12-21 21:23:36  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Kiállítás a százéves magyar katonai ejtőernyőzésről a reptéren főképe
„Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája” címmel nyílt vándorkiállítás az idén százéves magyar katonai ejtőernyőzés tiszteletére az MH Pápa Bázisrepülőtéren.

A tárlat megnyitóján Magasy Zsolt alezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnokhelyettese elmondta, a kiállítást a Magyar Ejtőernyős Szövetség és a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége kezdeményezésére, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai irányításával, továbbá a Honvédelmi Minisztérium támogatásával hozták létre a 170 esztendős Magyar Honvédséget ünneplő programsorozat részeként. Az összeállítás az idén százéves magyar katonai ejtőernyőzés történeti előzményeit foglalja össze, valamint betekintést enged a jelenébe nagy méretű, informatív tablók és a témához kapcsolódó válogatott tárgyi anyag segítségével. A vándorkiállítás mostani helyszínének különlegességét jelenti, hogy annak idején a pápai repülőtéren állították fel az első hazai hivatalos ejtőernyős alakulatot. Magasi Zsolt megjegyezte, 2019 januárjának végéig adnak otthont a bázison a „Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája” című tárlatnak, amit szeretnének elsősorban minél több fiatalnak megmutatni. Az érdeklődő iskolások, kisebb csoportok, civilek előzetes regisztráció után tekinthetik meg a kiállítást, jelentkezni az mhpbrt@mil.hu email címen lehet.

A tárlat hat korszakra bontja a hazai honvédségi ejtőernyőzés históriáját. Az elején bemutatja az első világháborútól a hivatalos ejtőernyős alakulat 1939-es megszületéséig terjedő időszakot, egyúttal ismerteti Bertalan Árpádnak, a magyar ejtőernyős fegyvernem egyik megszervezőjének életútját. Ezt követi többek között a Szent László hadosztály tündöklése és fegyverletétele, a fegyvernem többszöri újjáépítése, a mélységi felderítő alakulatok és az ejtőernyős szolgálat megszervezése, a különleges képesség megjelenése a Magyar Honvédségben.

A kiállításon egyebek mellett megtudhatjuk, hogy katonai alkalmazásban az ejtőernyő kezdetben mentőeszközként szolgált, majd az 1930-as években világszerte megszülettek az ejtőernyős alakulatok. A magyar pilóták 1918-ban hajtottak végre először gyakorló, illetve életmentő ejtőernyős ugrásokat. A hazai királyi honvédségben 1938-ban Szombathelyen hozzáláttak egy kísérleti ejtőernyős elit egység megszervezésének, aminek vitéz Bertalan Árpád őrnagy lett a parancsnoka. Embereivel egy év alatt lerakták a magyar katonai ejtőernyőzés alapjait, majd 1939. október elsején felállították az első hivatalos honvédségi ejtőernyős szervezetet Pápán, 1. ejtőernyős század elnevezéssel. Még ugyanebben az évben döntöttek az egység zászlóaljjá történő fejlesztésről. A hazai ejtőernyőzést később többször átszervezték, 1948-ban és 1959-ben két nagy újrakezdés is megvalósult, de a rendszerváltás után ugyancsak történtek jelentős változások.

Képek:


Címkék: bázisrepülőtér
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!