Központi karácsonyi ünnepség az ESZI-nél


2018-12-20 22:14:26  | cikk: Babos Petra  | 


Központi karácsonyi ünnepség az ESZI-nél főképe
A Teveli úti otthonházban tartotta Pápa Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye központi karácsonyi ünnepségét, ahol szépen feldíszített karácsonyfa és ünnepi fények, valamint illatok várták az otthonházban élők mellett a többi részleg lakóit is, hogy együtt ünnepelhessék Jézus születését. A vendégeket Hauber Lívia részlegvezető köszöntötte, aki a szeretet fontosságára hívta fel a jelenlevők figyelmét.
-A karácsony a szeretet ünnepe. A szeretet és a szeretni vágyni tudás minden ember lelkében megtalálható. Valakinél megbújik és egy másik ember közelsége, segítsége kell ahhoz, hogy ez fellobbanjon és melegséget árasszon. Vannak olyan emberek is, akikben a szeretet lángja olyan erősen ég, hogy a mellettük élő embereknek is jut a fényéből. A szeretet sokszínű, mint a szivárvány, gondoskodó, önzetlen, megosztó, védő és még sokféle. A szeretet azt jelenti, hogy a másik embernek jót akarsz, még akkor is, ha nem kedveled igazán. A szeretet nem elégszik meg a javak adásával. Amikor szeretek, minden értékemet, sőt még önmagamat is odaadom annak, aki szeretek. A szeretet művészet, de a szeretetet tanulni is kell. Ne engedjük magunkban és másokban sem elsorvadni a szeretetet, hanem tegyük élővé, mert a nem gyakorolt szeretet nélkül kihal emberségünk lángja. A szeretet a szomorúságot vidámsággá, a rabságot szabadsággá változtatja. A szeretet örök, minden más véges. A karácsony célja, hogy erre emlékeztessen. Tanuljuk meg értékelni azokat a dolgokat és embereket, akik körülvesznek minket - mondta a részlegvezető, majd békés, áldott ünnepeket és boldog, betegségmentes új esztendőt kívánt minden lakónak és munkatársnak.
Az ünnepségen Áldozó Tamás köszöntötte a megjelenteket

Áldozó Tamás polgármester elmondta, karácsonykor a kis Jézus születését ünnepeljük. Ünnepeljük önmagában azt, hogy megszületett a Megváltó és azt, hogy ezek a napok a szeretetről szólnak. Azonban ez olyan fogalom, ha nem teljesedhet ki, akkor nem sok jelentősége van. A szeretetnek pont az ad értelmet, ha kimondjuk, hogy szeretlek, s ahhoz ott van egy másik személy, akinek ez szól. Szerethetjük a családtagjainkat, a barátainkat. A kis Jézus születésének az az üzenete, hogy nem szabad itt megállnunk, ha hiszünk benne, akkor hisszük, hogy megszületett a Megváltó, hisszük azt, hogy az Úr olyannyira szerette az emberiséget, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki benne hisz, az soha meg ne halljon, hanem mindig éljen. Ha ez így van, akkor elmondhatjuk, hogy szerethetünk mindenkit. Szerethetjük azokat, akik itt járnak a földön, de azokat is, akik már előttünk járnak. És azokat is szeretjük, akik előttünk járnak és azokat is, akik körülvesznek bennünket. Ekkor teljes a család, akkor vagyunk mi magunk teljesek. Végül Reviczky Gyula: Imakönyvem című versét olvasta fel, majd azt kívánta mindenkinek, hogy legyen olyan karácsonyuk és pillanataik, amikor mindenki ott van körülöttük, aki fontos.
Az ünnepélyt a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola diákjai tették még varázslatosabbá verses-zenés összeállításukkal.
Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető is szólt az ünneplő közösséghez, s köszöntét fejezte ki a Boeing cégnek, akik már 5 éve támogatják „Az Időskorúak szociális ellátásáért” Alapítványt. Az idei évi támogatásuk 2000 dollár volt. A Yangfeng Kft. munkatársai a Teveli Otthonház kerítésfestését az idén már a második alkalommal végezték el társadalmi munkában. A fizikai munka mellett, mindkét évben anyagi támogatást is nyújtottak az Alapítvány részére. Végül köszönetét fejezte ki az „Időskorúak szociális ellátásáért” alapítványnak, hogy biztosította az anyagi hátterét az ajándékozásnak és lehetővé tette az intézmény minden ellátottja számára a karácsonyi ajándékcsomagok átadását. Majd az intézmény minden dolgozója nevében áldott karácsonyi ünnepeket és egészségben eltöltött nagyon boldog új évet kívánt.
A kedves ünnepség végén az ajándékozás sem maradt el, az Időskorúak Szociális Ellátásáért Alapítvány támogatásával a lakóknak apró ajándékkal kedveskedtek az intézmény dolgozói.
A program közös énekléssel, sütizéssel és jó hangulatú, meghitt beszélgetéssel zárult.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!