Rendőrkézen az állatbőrösök


2018-12-18 23:35:57  | cikk: HuHa  | 


Rendőrkézen az állatbőrösök főképe
Júniusban adtunk hírt arról, hogy a Pápai Rendőrkapitányság nyomozásba kezdett a Határ utcában lerakott nagy mennyiségű rothadó állatbőrök ügyében. Az akkor nagy felháborodást kiváltó illegális hulladéklerakás története a végéhez közeledik, a nyomozók hét személyt megalapozottan gyanúsítanak a bűntett elkövetésével. Az eredményes felderítésről dr. Nagy Ákos, a PRK bűnügyi osztályának vezetője tájékoztatta a sajtót.
Dr. Nagy Ákos bűnügyi osztályvezető adott hírt a sikeres felderítésről

Az alezredes emlékezetett, egy városlakó jelentette a hírt a kapitányságra, mely szerint közel 6 köbméter, bomlásnak indult állati bőrt találtak a Határ utca menti földúton. A helyszíni nyomrögzítést követően nyomozást rendeltek el.
-A nyomozás során megállapítottuk, hogy az ismeretlen elkövetők három megye területén helyeztek el látszólag ugyanonnan származó, erősen bomlásnak indult állati bőröket. A bűncselekmény érintette Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyét.
A hosszú nyomozás decemberben eredményre vezetett, egy akció során hét személyt állítottak elő a kapitányságra, akik megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével. Közülük néhányan beismerő vallomást tettek, néhányan részlegesen ismerték el tettüket.
-Jellemzően pápai személyekről van szó, közülük egyet más bűncselekmények elkövetése miatt is előzetes letartóztatásba helyeztünk.
Hatalmas mennyiségű állati bőrt raktak le Pápán, s ez csak egyharmada volt a teljes mennyiségnek

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei állattartó telepről - ahol vágást is végeznek - származnak a bőrök. A kirendelt környezetvédelmi szakértő veszélyes hulladéknak minősítette a lerakott, rothadó bőröket, így a gyanúsítottakat a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett minősített alakzata miatt vonták felelősségre.
-A tettesek megjelentek az állattartó telepen, azzal a szándékkal, hogy ócskavasat gyűjtsenek. A telep tulajdonosa, vezetője meglátta a lehetőséget a szituációban és nagy mennyiségű ócskavasat és egy forgalomból kivont járművet adott oda a csoportnak, azzal a feltétellel, hogy az ott lévő, bomlásnak indult 20 köbméternyi állatbőrt onnan elszállítják - ismertette a történteket az osztályvezető. S hogy mi volt az üzlet ebben a telep vezetőjének? Természetesen az, hogy az ilyen jellegű hulladék ártalmatlanítása jelentős költséggel jár, ezt szerette volna a tulajdonos megspórolni.
Az állati hulladék kezelése, ártalmatlanítása jelentős költség, ezt kívánta a tulaj megspórolni az ócskavas gyűjtők által

A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett alapesete három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, itt azonban minősített estről van szó, amiért akár öt évet is kaphatnak az elkövetők - tájékoztatott dr. Nagy Ákos. Hozzátette, a büntetőper lezárását követően az érintett önkormányzatok a veszélyes hulladék elszállításának költségét polgári, jogi úton megpróbálhatják behajtatni. Merthogy a Pápán lerakott 6 köbméter rothadó állatbőr elszállítatása a városnak fél millió forintjába került - ezt már Áldozó Tamás polgármester közölte a sajtótájékoztatón. A városvezető kiemelte, nagyon sok probléma van az illegális hulladéklerakással a városban, ennek költsége évi 20 millió forintra rúg, amit a városlakók fizetnek meg. Arról is beszélt, a városvezetés tervezi, hogy új eszközöket használnak fel a jövőben az ilyen jellegű cselekmények megelőzésére, szankcionálhatóvá tételére és a rendőrséggel való együttműködésükben remélhetően ennek még sok eredménye lesz.
Áldozó Tamás polgármester gratulált a sikeres nyomozáshoz, hatékony fellépést ígért az illegális hulladéklerakók ellen

Az állatbőröket illegálisan lerakók felderítéséhez gratulált a pápai kapitányság rendőreinek.
-Amikor hírt kaptunk a történtekről, csak bizakodhattunk abban, hogy kézre kerülnek a tettesek. Szeretnék gratulálni a Pápai Rendőrkapitányság munkatársainak, szeretnék gratulálni azért, hogy tisztázták ennek az ügynek a részleteit, szeretnék ahhoz gratulálni, hogy ebben az esetben is szankciója lesz annak, hogy valakik alaposan gyanúsíthatóan bűncselekményt követtek el - fogalmazott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!